A Transgaz megkapta az engedélyt a magyar-román gázvezeték megépítéséhez

A román gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz állami vállalat megkapta az engedélyt az energiaügyi minisztériumtól a BRUA-gázvezeték megépítéséhez, így elkezdődhetnek a munkálatok - jelentette be a vállalat szerdán.

A Bulgáriát, Romániát és Magyarországot összekötő vezetéken keresztül juthat majd Magyarországra a Fekete-tengerben kitermelt földgáz. Az állami vállalat közölte: az engedély megszerzésével elkezdődhet a beruházás első szakasza Podisor és Horia között, illetve három kompresszorállomás megépítése Podisornál, Bibestinél és Zsuppánál.

A tervek szerint a gázvezeték Giurgiu, Teleorman, Dambovita, Arges, Olt, Valcea, Gorj, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyén halad át. A Románia területén 478 kilométer hosszúra tervezett, Podisortól a bánsági Temesrékásig terjedő vezeték megépítéséről szóló kivitelezési szerződést a román hatóságok tavaly novemberben írták alá.

A BRUA-gázvezeték megépítésének teljes költségét 550 millió euróra becsülik, amiből 179 millió eurót az Európai Unió biztosít.

A fekete-tengeri földgázról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt február elején Bukarestben, és bejelentette: Románia 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren kitermelt gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

Mint ismert, a fekete-tengeri gáz magyarországi exportjának terve valamennyi sajtóorgánumban és ellenzéki pártban is magyarellenességet szült. 

Kapcsolódók

Kimaradt?