2020-ig jelentősen csökkentenék a város és a vidék közti életszínvonalbeli különbséget

A kormány egyik fontos célkitűzése a város és a vidék közti életszínvonalbeli különbségek legalább 15 százalékkal való csökkentése 2020-ig – jelentette ki hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök. 

A romániai községek egyesületének közgyűlésén felszólaló Dăncilă azt mondta: a kormányprogram értelmében 2020-ig 15 százalékkal csökkentik a városi és a vidéki települések közti életszínvonalbeli különbséget, és Romániát az Európai Unió legerősebb gazdaságai közé szeretnék emelni, hogy véget vessenek a fiatalok elvándorlásának. 

Az említett célt a következő eszközökkel igyekeznek elérni: az infrastruktúra-fejlesztésre fordított összegek növelésével, a lakosság jövedelmének növelésével, a közigazgatás reformjával és a bürokrácia csökkentésével - tette hozzá a kormányfő. 

Viorica Dăncilă szerint az Országos Településfejlesztési Program második szakasza (PNDL 2) keretében 2017-ben 6 800 tervet támogattak, összesen mintegy 30 milliárd lej értékben. Ebből 5 431 terv a községekben valósult meg, és a rájuk fordított támogatás összértéke körülbelül 20,6 milliárd lej volt. 

Dăncilă ugyanakkor azzal a kéréssel fordult a polgármesterekhez, hogy „felelősségteljesen” kezeljék a költségvetési összegeket, az egységes bértörvény előírásainak figyelembevételével. 

(Címlapi illusztráció forrása: psnews.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?