Egyre több importált élelmiszert fogyasztanak a romániaiak

Még két hónap sem telt el az évből, de már két élelmiszeripari gyár bezárását jelentették be a tulajdonosok. Hűtőházakből is hiány van, ezért a gyümölcsbehozatal is folyamatosan nő.

847 millió euróval haladta meg a külföldről behozott élelmiszeripari cikkek értéke az export volumenét 2017 első három negyedévében, s éves viszonylatban is hasonló nagyságrendű lehet a deficit. Június végén még ennél is rosszabbak voltak az adatok, a hiány 1,1 milliárd eurót tett ki, ám az idén betakarított mezőgazdasági termékek exportja időközben javított a mérlegen.

Az elmúlt négy évben az élelmiszerimport 1 milliárd eurót meghaladó összeggel nőtt, 2016-ban rekordot döntött, 5,8 milliárd euró volt. Tavaly szinte biztos, hogy sikerült az előző évi rekordot átadni a múltnak, az első félévében ugyanis dupla akkora értékben, 3,2 milliárd euróért, importáltunk élelmiszereket, mint 2008-ban. A szakemberek szerint ezt csak részben magyarázza a rohamosan növekvő belső fogyasztás, a jelenség másik oka az, hogy egyre kevesebb élelmiszeripari termékeket előállító üzemünk van.

Két gyár már bezárt

2018 sem kezdődik jól az ágazat számára, hiszen az év elején két újabb üzem bezárását jelentették be a tulajdonosok. A német Pfeifer&Langen arra hivatkozva állítja le az idén kereken 50 éves nagyváradi cukorgyárat, hogy veszteséges, s ugyanazzal indokolja a Kogălniceanu településen (Konstanca megye) található tejtermék üzem bezárását a francia Lactalis. Ez utóbbi korábban már bezárt egy üzemet Suceavában, valamint 14 tejátvevő központot három regáti megyében.

Ettől természetesen nem lett kevesebb Lactalis termék a romániai boltok polcain, csakhogy ezeket immár nem idehaza állítják elő, hanem az anyavállalat lengyelországi gyáraiban. Hasonló stratégiát követett egy másik jelentős piaci szereplő, a holland Friesland Campina is, mely az elmúlt években három üzemére tett lakatot: a détaira, a nagykárolyira és a bánffyhunyadira.

A jelenség tetten érhető az édességek piacán is. 2017 első négy hónapjában 6300 tonna itthon gyártott csokoládét értékesítettünk külföldön, ám a behozatal ennek háromszorosa, 20 ezer tonna volt. A rendszerváltás óta csak Erdélyben három édességgyárat szüntettek meg: Temesváron, Kolozsváron és Brassóban.

A feldolgozási kapacitást kellene növelni

„A román állam jelenleg a mezőgazdasági termelés növekedését támogatja, aminek következtében estek az árak, az alapanyagok exportja pedig nőtt. Ezen változtatni kell, a feldolgozási kapacitást kellene növelni, hogy minél nagyobb hozzáadott értékkel rendelkező termékeket adjunk el” – véli Ștefan Pădure, az Egyesület a Román Élelmiszerek Népszerűsítéséért nevű szervezet elnöke.

Idehaza nem csak élelmiszeripari gyárból van egyre kevesebb, hiányoznak a hűtőházak is, ezért aztán egyre több külföldi gyümölcsöt fogyasztunk. Itthon megtermelt szőlővel szinte kizárólag szeptember és december között találkozhatunk a boltokban, áruházakban, az év fennmaradó részében a kereskedők külföldi áruval fedezik a keresletet. Hiába terem tehát 700 ezer tonnánál is több szőlő a hazai ültetvényeken, ami a 140 ezer tonnás fogyasztásnak ötszöröse, tíz év alatt megduplázódott a behozatal, 2016-ban 41 millió eurót tett ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?