Az RMDSZ lobbizik a brassói repülőtér megépítéséért

A Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőteret országos érdekeltségű beruházássá szeretnék nyilvánítani és kormánytámogatásból biztosítani a megépítését, mondta Tamás Sándor. Az RMDSZ háromszéki elnöke szerint arra kérik a szövetség parlamenti frakcióját, hogy lobbizzanak annak érdekében, hogy a kormány biztosítsa a finanszírozás egy részét, vagy pedig módosítsák az országos közlekedési mestertervet, tegyék országos érdekeltségűvé a légi kikötőt és ezáltal biztosítsák az anyagi forrásokat.

Tamás Sándor elmondta, hogy erről a kérdésről egyeztettek Kelemen Hunor RMDSZ elnökkel, aki támogatja az ügyet.

A háromszéki tanácselnök szerint Brassó az ország egyik legfontosabb turisztikai célpontja, hiszen Bukarest után a második leglátogatottabb város, ez is elég indok kellene legyen arra, hogy kormánytámogatással épüljön meg a repülőtér. Az ugyanis nincs rendben, hogy a Brassó megyei önkormányzatot magára hagyták ezzel a projekttel, sőt Bukarest  folyamatosan akadályozza a projekt megvalósulását vagy azáltal, hogy nem biztosítja a finanszírozást vagy pedig adminisztratív akadályokat állítva.

Tamás Sándor emlékeztetett, hogy a brassói repülőtér érdekében korábban is eredményesen lobbiztak, amikor még az RMDSZ kormányon volt, sikerült hozzájárulni, hogy kormányrendelettel adják át az állami tulajdonban lévő területet a Brassó Megyei Tanácsnak. Hozzátette: a vidombáki nemzetközi légi kikötő regionális fontosságú hiszen az a tapasztalat, hogy a repülőterek 60 kilométeres vonzáskörzetében fellendül a gazdaság és a turisztikai forgalom.

A Kovászna megyei és Sepsiszentgyörgyi önkormányzat fenntartja korábbi ajánlatát, hogy 3-3 millió euróval járulnak hozzá a vidombáki repülőtér építési költségeihez. A háromszéki önkormányzatok a repülőtér befejezési költségeit fedeznék, cserében pedig azt kérik, hogy a majdani repülőtéren biztosítsák a nyelvi jogokat, azaz a román, angol és német mellett a feliratoknál használják a magyar nyelvet is.

A Brassó-Vidombáki Nemzetközi Repülőtérre eddig 34 millió eurót költött a Brassó megyei és a vidombáki önkormányzat. A Brassó megyei önkormányzat egyébként nemrégiben úgy döntött, hogy kétszáz millió lejes hitelt igényel, ebből 155 millió lejt fordítanak a repülőtér építésére. Adrian Veştea, Brassó megyei tanácselnök szerint ez a leggyorsabb megoldás, ám nem zárja ki, hogy partnerségeket is kötnek. Hozzátette, fontos, hogy mielőbb elindítsák a hitel leszerződését, hiszen a finanszírozási forrás nélkül a hosszadalmas közbeszerzési eljárásokat sem lehet elindítani, ám ezzel párhuzamosan benyújtják az Európai Bizottságnak a szándéknyilatkozatot, hogy más, a projektben érdekelt önkormányzatokkal szövetkeznek a repülőtér megépítésére. 

Kapcsolódók

Kimaradt?