2018-ra se készül el a harminc éve tervezett sípálya és üdülőközpont Szatmár megyében

Jövőre sem készül el Lunaforráson az üdülőközpont Ioan Rus Szatmár megyei tanácselnök-helyettes szerint. 

Ioan Rus azt mondta: 2018-ban sem készül el az üdülőközpont és a sípálya Lunaforráson, annak dacára, hogy több mint harminc éve tervezik azt a helyi hatóságok. A megyei tanács alelnöke szerint a késlekedés egyik oka, hogy még mindig folyamatban van a licit annak a mesterséges tónak a kialakítására, amelynek vizével a hóágyúkat működtetnék. A tó és a sípálya kialakításához szükséges fakitermelés jelenleg is folyik, az odavezető utat jövő tavaszig tervezik befejezni, de 'ebben a pillanatban' nem meri remélni a megyei elöljáró, hogy jövő év végére elkészül a sípálya. 

Az üdülőtelep körülbelül 250 hektáron fog elterülni. Egy 1,8 kilométeres, valamint két, egyenként 850 méter hosszú sípálya készül itt. A személygépkocsival érkezők számára 100 helyes parkolót létesítenek, szállodákat, moteleket, üzleteket, sportpályát építenek és egy 120 férőhelyes kempinget is kialakítanak a telepen. 

A hatóságok még az 1989-es rendszerváltás előtt tervbe vették az üdülőtelep megépítését. Az építkezés egy PHARE-projekt keretében, 2002-ben kezdődött el, de a kivitelező cég körül támadt gondok miatt le kellett állítani. A következő időszakban a projekt évente támogatást kapott a kormánytól. 

Kimaradt?