Megszavazta a szenátus: 1450 lej értékű üdülőjegy jár a közalkalmazottaknak

Elfogadta a szenátus hétfői plenáris ülésén az üdülési jegyek kiosztására vonatkozó, 2017/46-os sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet.

A jogszabály értelmében a közintézményeknek és állami tulajdonban lévő vállalatoknak kötelességük a 2017. július 1. – 2018. november 30. közötti időszakra üdülési utalványt biztosítani alkalmazottaik számára. Ennek értéke 1 450 lej alkalmazottanként, és egyszeri alkalommal utalják ki az alkalmazottak képviselőivel, szakszervezetekkel való megállapodás szerint.  Az üdülési jegyet csak a tulajdonosa használhatja fel, és csak a programban részt vevő szolgáltatóknál. A voucherek nem adhatók tovább. 

A plenáris ülésen a rendeletet az ellenzék, de Eugen Teodorovici szociáldemokrata párti honatya is bírálta. Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt szenátora arra hivatkozva kritizálta a tervezetet, hogy olyan időszakban döntenek üdülési jegyek kiutalásáról, amikor a költségvetés-kiigazításkor 10,6 milliárd lejt tartottak vissza a befektetésekre szánt keretből. 

Eugen Teodorovici, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora és egyben a pénzügyi bizottság elnöke a támogatás formáját bírálta. Szerinte ugyanis egyszerűbb lett volna, ha a közintézmény vagy állami vállalat alkalmazottanként 1 450 lejig kiegyenlítette volna a turisztikai szolgáltatásokról szóló számlákat, ráadásul a voucherek előállítása további költségekkel fog járni. 

A szenátus első házként szavazott a kérdésben, 70-en támogatták a tervezetet, 24-en elutasították, 12-en tartózkodtak. A végső döntést a képviselőház hozza meg ez ügyben. 

Kapcsolódók

Kimaradt?