banner_JDQaHo29_MASZOL2.jpg
banner_MAAswJYr_MASZOL1.jpg

Csak 40 országban egyszerűbb a számvitel és az adózás, mint Romániában

Brazíliában 90-nél is több céges adó és illeték van, Olaszországban az államnak, a tartománynak és a településnek is adóznak a vállalkozások. Csak 40 országban egyszerűbb a számvitel és az adózás, mint nálunk.

Vállalkozók és üzletemberek viszatérő panasza, hogy a hazai könyvelési szabályok túlzottan bonyolultak, gyakran kétértelműek, s az adórendszer szintén nehézkes. A gazdasági tanácsadással, ezen belül is elsősorban a cégek nemzetközi terjeszkedésével foglalkozó TMF Group 94 országra kiterjedő tanulmányt készített, amelyben az adózásra és könyvelésre vonatkozó szabályozások komplexitását hasonlították össze. Az idén nyáron közzétett tanulmány szerint a hazai cégvezetők viszonylag elégedettek lehetnek, legalábbis nemzetközi összehasonlításban, a romániai szabályrendszer ugyanis globális viszonylatban az egyszerűbben közé tartozik.

A tanulmány szerzői négy szempont alapján rangsorolták az országokat: könyvelési szabályok, s ezek technikai háttere (például, milyen könyvelési programokat használhatnak a cégek); adózási szabályok, adók száma; bürokrácia; határon átívelő tranzakciókra, nemzetközi gazdasági kapcsolatokra vonatkozó szabályok komplexitása.

Románia a rangsor első felében található, 94 ország közül 40-ben egyszerűbb az adó- és könyvelési szabályozás, mint nálunk, 53-ban pedig bonyolultabb. A TMF Group szakemberei szerint az adózási- és könyvelési szabályok leginkább Törökországban nehezítik a cégek működését. A tanulmány szerzői szerint a gond nem csak az, hogy rengeteg az előírás, hanem, hogy ezek gyakran változnak, nehezen követhető módon.

A helyzetnek valószínűleg a gazdasági kormányzat is tudatában van, ezért aztán a közeljövőben új adótörvénykönyv lép majd életbe, aminek a jelenlegi 521 helyett csak 321 paragrafusa lesz. Törökországot Brazília, Olaszország, Görögország, Vietnám, Kolumbia, Kína, Belgium, Argentína és India követi a rangsorban. A brazil vállalkozók minden bizonnyal szívesen fizetnének adót Romániában, náluk ugyanis 90-nél is több adó és illeték létezik. Olaszországban az teszi elképesztően bonyolulttá az adórendszert, hogy adót országos, tartományi és települési szinten is kell fizetni.

A vizsgált országok közül a Kajmán-szigeteken a legegyszerűbb könyvelést vezetni és adót fizetni, majd egy másik karibi miniállam, a Brit Virgin-szigetek, az Egyesült Arab Emirátusok, Hong Kong és a La Manche csatornában található Jersey következnek. A jóléti államok közül Svájc áll a legelőkelőbb, 8-ik helyen, de viszonylag egyszerű a számvitel és az adózás Norvégiában (16.), Nagy-Britanniában (17.), Svédországban (18.), Japánban (19.), Ausztráliában (20.), Dániában (24.) és az USA-ban (25.) is. Romániában egyszerűbb könyvelni és adózni, mint Oroszországban, Kanadában, Lengyelországban, Portugáliában, Luxemburgban, Ausztriában, Horvátországban, Spanyolországban vagy Franciaországban. Magyarország nem szerepel a tanulmányban.  

A tanulmányból kitűnik, hogy minél egyszerűbb a könyvelési- és az adórendszer, annál vonzóbb egy adott ország a külföldi cégek számára. A potenciális befektetők számára természetesen nem ez az egyetlen és legfőbb kritérium, sok esetben az alacsony termelési költségek kompenzálják a túlszabályozottságot és a bürokráciát, mint például Kína, India és Vietnám esetében.

Kapcsolódók

Kimaradt?