Szövetkeznek a gazdák, mert egyre keresettebb a háromszéki pityóka

A hazai nagyáruházak és vásárlóik körében egyre kelendőbb a háromszéki pityóka. Néhány Kovászna megyei nagygazda korszerű termesztői, feldolgozói és értékesítési tevékenységének köszönhetően egyre nagyobb igény fogalmazódik meg a székelyföldi krumpli iránt, a szupermarketek évről évre nagyobb mennyiséget igényelnek a nagytermelőktől – számolt be portálunknak ifj. Orbán Miklós.

Az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője szerint a nagyáruházaknak termelő 5-6 háromszéki nagygazda, miután maximalizálta termelését, már bértermelőkkel termeszti meg azt a krumplimennyiséget, amivel ki tudja szolgálni a felvásárlói egyre növekedő igényeit. Ezek a piaci alapon létrejött termelői-feldolgozói és értékesítési „szövetkezetek” pedig kiváló lehetőséget jelentenek a kis és közepes gazdák, családok számára, hogy kiegészítsék bevételeiket.

Orbán Miklós szerint a gazdáknak érdemes előszedniük munkagépeiket, a családi földeken, de több család összefogva, akár másodállásban is foglalkozhat bértermeléssel. Ennek alapfeltétele, hogy teljesítsék a minőségi elvárásokat. Ezért általában a megrendelő nagygazdák biztosítják a minőségi vetőmagot, a termelőnek pedig kellő odafigyeléssel a termelési kritériumokat kell biztosítania. Ősszel a megegyezett áron átadják a termést a megrendelő nagygazdának, aki piacképessé teszi, csomagolja és értékesíti azt.

Az AgroSic egyesület vezetője szerint a bértermelők hektáronként akár 3000 eurós jövedelemre is szert tehetnek. Ugyanakkor felhívta az érintettek figyelmét a szerződések betartásának fontosságára, hiszen a hosszú távú együttműködés alapfeltétele, hogy álljanak ellen a szabadpiac csábításának, tartsák magukat a megegyezéshez. Előfordult ugyanis, hogy az egyezség ellenére a bértermelő átadta termését egy néhány banival többet ígérő kereskedőnek.

A háromszéki pityókatermesztésről is szó eset a hétvégén, a háromszéki Csomakőrösön szervezett SIC Feszt nevű szabadegyetemen is, a „Mezőgazdasági jövőkép” című beszélgetésen, amelynek előadóit és közönségét háromszéki mezőgazdászok és agrárszakemberek alkották. A Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) fiatal gazdákért felelős képviselője, Könczei István által vezetett beszélgetésen Orbán Miklós, az AgroSic vezetője, Kozma Béla a mezőgazdasági igazgatóság irodavezetője és Márton Árpád RMDSZ képviselő vitatta meg az ágazat jövőjét és kilátásait.

Kozma Béla ismertette Petre Daea mezőgazdasági miniszter, gazdáknak írott levelét, amelyben tájékoztatott a kormányprogramban tervezett adócsökkentésekről és állami támogatásokról, amiket a jelenlevők bizakodva, de kellő szkepticizmussal fogadtak. Orbán Miklós szerint válaszlevélben tájékoztatják a szaktárcát, hogy milyen intézkedések életbe ültetését tartják fontosnak.

Az AgroSic egyesület elnöke szerint egyetértettek abban, hogy jelentősen segítené az agrárágazatot, ha a kormány adómentessé tenné a megművelt parcellákat és a mezőgazdasági gépeket azok számára, akik mezőgazdaságból jutnak jövedelemhez. Másik fontos terv, hogy a 40 évnél fiatalabbakat alkalmazó gazdáknak nem kellene járulékokat fizetni, ami közel 40 százalékos megtakarítást eredményezne.

Orbán Miklós szerint a jelenleginél magasabb béreket lehetne biztosítani a mezőgazdaságban dolgozóknak, ami által itthon lehetne tartani a fiatalokat. Fontosnak tartják azt a tervezetet, hogy az állam 50 százalékos támogatást biztosítana klimatizált raktárfelületek építéséhez. Ezt sok háromszéki gazda is kihasználná, és hozzájárulna a pityókatermesztés, feldolgozás és értékesítés modernizálásában, véli Orbán Miklós, aki szerint Kovászna megyében tervezik egy több ezer tonnás átvevő, válogató és csomagoló központ építését.

Kapcsolódók

Kimaradt?