Az észak-erdélyi autópálya újabb építtetőjével bontottak szerződést a hatóságok

Immár a negyedik vállalattal vagy konzorciummal bontottak szerződést a hatóságok az észak-erdélyi autópálya építtetői közül, most egy 17 kilométeres Kolozs megyei szakasz olasz építtetőjével mondták fel a megállapodást.

Az Economica.net gazdasági hírportál pénteki tudósítása szerint a szerződés felmondásának oka, hogy a hatóságok szerint a vállalat komolytalan volt, nem tartotta be a határidőket. Már tavaly októberben megkapta az engedélyt a munkálatok elkezdéséhez, de a 17 kilométeres út még mindig csak a tervezési szakaszban van, nyilatkozta Alin Șerbănescu, az országutakért és autópályákért felelős állami vállalat szóvivője. Tavaly májusban kötöttek szerződést az olasz Impresa Costruzioni Giuseppe Maltauro SpA és a román Viaponte Rom srl. cégek alkotta konzorciummal a Kolozs megyei Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakasz megépítésére.

Bukarest legutóbb tavaly a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak közötti szakasz spanyol építtetőjével bontott szerződést szintén azt követően, hogy a vállalatot komolytalansággal vádolta. A múlt héten jelentették be, hogy újból meghirdették a versenytárgyalást erre a szakaszra.

Szintén tavaly a Marosvásárhely és Nyárádtő közötti szakasz megépítését elnyerő konzorciummal is szerződést bontottak, miután ez utóbbi kérte a megállapodás hatályon kívül helyezését. A vállalatnak az nem volt ínyére, hogy nem kapta meg a szerződéskötéstől számított első évben az építéshez szükséges hatósági engedélyeket.

A kormány először 2013-ban bontott szerződést az észak-erdélyi autópálya építtetőjével, akkor az amerikai Bechtellel mondta fel az együttműködést, miután az amerikaiak több mint tíz év alatt az eredetileg 415 kilométer hosszúra tervezett, Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó autópályából alig valamivel több mint 50 kilométert építettek meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?