Növelte profit-előrejelzését a Lufthansa-csoport

Növelte éves profit-előrejelzését a német Lufthansa-csoport, miután az előzetes jelentések szerint az első fél éves adózás előtti eredménye megduplázódott a tavalyihoz képest.

A légitársaság honlapján publikált tájékoztató szerint az első fél éves adózás előtti pénzügyi eredmény 1 milliárd 42 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 529 millió eurót könyveltek el, ezért a társaság igazgatósága úgy döntött, hogy megemeli az év végi kilátásokat. Korábban a tavalyi 2,2 milliárd eurós szint alatt, most már afölött várják az eredményt.

Az előzetes adatok azt mutatják, hogy a Lufthansa 13 százalékkal több, 17 milliárd euró árbevételre tett szert 2017 első fél évében, a személyszállítási üzletágban érdekelt légitársaságai összesen 680 millió euró adózás előtti eredményt értek el, szemben az egy évvel korábbi 352 millió euróval, az egy utaskilométerre vetített költségszint pedig 1,2 százalékkal csökkent.

A jobb eredményeket a Lufthansa az erősebb keresletnek tulajdonítja, az első fél évben rekordszintű, 60 milliós utasforgalmat bonyolított le. A részletes adatokat a német légitársasági csoport augusztus 2-án hozza nyilvánosságra.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?