Üdülési utalvány a közalkalmazottaknak: nesze semmi, fogd meg jól?

Csak azoknak az állami intézményeknek az alkalmazottai kaphatnak 1450 lej értékű üdülési utalványt július elsejétől, amelyeknek van erre költségvetési keretük. A juttatás biztosítása csak 2018. december elsejétől kötelező a közszférában – írta vasárnap a Mediafax.

A kormány korábbi ígéretei szerint július elsejétől valamennyi közalkalmazottnak kötelező módon járt volna egy 1450 lej értékű üdülési utalvány. Az előző turisztikai miniszter még arról is beszélt, hogy a csekkeket a jövő évi nyaralási szezonban is fel lehet majd használni.

Pénteken azonban megjelent a Hivatalos Közlönyben a juttatást szabályozó sürgősségi kormányrendelet. E szerint 2017. július 1. – 2018. november 30. között csak azoknak az állami intézményeknek az alkalmazottai részesülnek utalványban, amelyek költségvetésében pénzt is előirányoztak erre.

A juttatás biztosítása csak 2018. december elsejétől válik kötelezővé. Az utalvány értéke a mindenkori minimálbérnek felel majd meg. Ez az összeg jövő decemberben – legalábbis a kormány ígérete szerint – több mint 2000 lej lesz.

E szerint idén csak azok a közalkalmazottak reménykedhetnek a juttatásban, amelyek munkaadói az idei költségvetés-kiigazításkor egy keretet különítenek el erre. A névre szóló üdülési csekket csak hazai turisztikai irodáknál lehet beváltani, kereskedni velük tilos – írja elő a pénteken hatályba lépett sürgősségi rendelet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?