Teljesen lefödte a városi régiókat az Orange 4G-je

Az ország városi régióiban 100 százalékos 4G-lefedettséget jelentett be az Orange Romania. A teljes lefedettség összesen 7585 helyiséget jelent. A vidéken élők itt nézhetik meg, hogy van-e 4G jelük.

A 4G-t 2014-ben vezette be az Orange Romania, azóta 128-szorosársa növekedett az adatforgalmuk ezen a rendszeren. A tavalyi év első negyedévében például négyszer nagyobbat nőtt az adatforgalom, mint az előző év hasonló periódusában. Tavaly márciusig 2,4 millió felhasználójuk használta a 4G-t, ez 2016 első negyedévében a duplája volt.

A szolgáltató szerint ez az okostelefonok elszaporodásának köszönhető, illetve azoknak az eszközöknek, amelyeket az okostelefonokkal használunk – legyen szó okosórákról, fitnesz-karkötőkről, robotokról, VR-szemüvegekről –, és persze a 4G elterjedésének.

A legnagyobb adatforgalmat természetesen a fővárosban mérik, őket követik a kolozsváriak, iași-iak, nagyszebeniek és marosvásárhelyiek. Ami a napszakokat illeti: este 8 és 10 óra között zajlik a legnagyobb forgalom. A forgalom 39 százaléka streamre megy el, 47 százaléka böngészésre, 5 százalék üzenetváltásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?