Brassó-Comarnic autópálya: történelmi kapavágás közeleg

Megtörténhet az első kapavágás a Kárpátokat átszelő Brassó-Comarnic autópályán. Az Erdélyt Bukaresttel összekötő, 58 kilométeres sztrádaszakasz kivitelezésével már 13 éve próbálkozik a román állam, de most már úgy tűnik, hogy elkezdődhetnek a munkálatok.

A szállításügyi minisztérium közölte, hogy júniusban aláírják szerződést a Brassó és Keresztvár közötti szakasz megépítésére kiírt versenytárgyalás nyertesével. Egy 9 kilométeres szakaszról van szó, amelynek kivitelezésére tíz cég jelentkezett.

A Brassó-Comarnic sztráda a Kárpátokat szeli át a DN1-es úttal párhuzamosan, a megépítése pedig nagyon sokba kerül. Éppen ezért a kezdet kezdetén, 2004-ben a román állam befektetők bevonásában, PPP-alapú építkezésben gondolkodott.

Elsőként egy 36 km-es szakasz kivitelezéséhez kerestek befektetőket, de a munkálatok 1,5 milliárd euróra becsült költségei mindenkit elriasztottak. Az elmúlt években a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) több versenytárgyalást is kiírt, de ezek mindegyike kudarcba – esetenként botrányba – fulladt.

Tavaly a CNAIR a szakaszt több ütemre osztotta, s mindegyikre külön-külön írt ki versenytárgyalást. 

Kapcsolódók

Kimaradt?