IMF

Közös munkacsoportok felállításáról állapodott meg Románia és az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a gazdasági minisztérium közös munkacsoportjainak felállítását jelentette be csütörtökön a gazdasági szaktárca, amely három témában működik együtt a nemzetközi intézettel.

A minisztérium közölte, hogy Mihai Tudose tárcavezető megbeszélést folytatatott az IMF küldöttségével. A román fél a magáncsőd intézményének bevezetésről, a gazdasági minisztérium alárendeltségébe tartozó állami vállalatok irányításának hatékonnyá tételéről, és egy gazdasági fejlesztési alap létrehozásáról egyeztet az IMF-el.

Romániának nincs együttműködési megállapodása az IMF-el, a legutóbbi 2015 szeptemberében járt le.

A parlament 2015 májusában szavazta meg a magáncsőd bevezetéséről szóló törvényt, de annak hatályba lépését már többször elhalasztották, mivel a törvény alkalmazásához szükséges intézményrendszert nem állították fel. A tervek szerint a jogszabály augusztustól lép hatályba, és lehetővé teszi a jóhiszemű eladósodott magánszemélyeknek, hogy csődbiztos felügyelete alatt átütemezzék adósságaikat.

Emellett a kormány az IMF-el kötött korábbi megállapodásokban vállalta, hogy állami vállalatok élére a versenyszférából alkalmaz vezetőket. Ezt az átalakítását még végre kell hajtani a minisztériumhoz tartozó egyes társaságoknál.

Az év elején hivatalba lépett kormány tervei között szerepel egy norvég és francia mintára létesítendő gazdasági fejlesztési alap, amit egyebek mellett az állami vállalatok nyereségéből származó osztalékokkal töltenének fel. A kormány becslése szerint a következő négy évben 10 milliárd euró kerülhet a gazdaságba az alap által elvégzendő beruházások nyomán. Mihai Tudose szerint Románia fel akarja használni az IMF tapasztalatát a befektetési alap létrehozásában és működtetésében.

Romániának 2009 óta egy készenléti és két elővigyázatossági típusú hitelmegállapodása volt az IMF szervezésében, mindegyik két-két évre szólt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?