Sepsiszentgyörgy eladja a város központjában lévő Bodok szállót

Sepsiszentgyörgy önkormányzata eladja a város központjában lévő romos Bodok hotel épületét - erről döntött szerdán a helyi tanács azt követően, hogy nem sikerült partnerségi megállapodást kötni a szálloda újjáépítésében és működtetésében érdekelt háromszéki vállalkozással.

Tóth Birtan Csaba alpolgármester a tanácsülésen emlékeztetett, hogy korábbi felhívásukra egy ismert háromszéki turisztikai vállalkozás jelentkezett, amely hajlandó lett volna 4 millió eurót költeni a Bodok szálló felújítására. Az alpolgármester szerint a városháza szakbizottsága tárgyalásokat kezdeményezett a lehetséges befektetővel, de kiderült, hogy nem tudnak olyan partnerségi együttműködésben megállapodni, amely egyaránt elfogadható az önkormányzat és a vállalkozó számára is.

Tóth Birtan Csaba szerint amikor az önkormányzat magánbefektetőt keresett a Bodok hotel felújítására és partnerségben való  működtetésére, az volt az elvárás, hogy a befektető mutasson be egy üzleti tervet, és bizonyítsa pénzügyi képességeit. Bár a felhívásra jelentkező háromszéki cég ennek nem tett maradéktalanul eleget, akár bizalmat is szavazhattak volna a projektnek, mivel közismert a cég tevékenysége, a későbbi tárgyalások során azonban nem tudtak megállapodni. A Bodok szálló felújításának projektjét folytatni szeretnék, ezért az alpolgármester azt javasolta a helyi tanácsnak, egyezzenek bele, hogy versenytárgyaláson adják el az ingatlant.

Többet kérnek a korábbi árnál

A korábban jelentkezett háromszéki vállalkozás érdekelt lenne a városközponti épület megvásárlásában - mondta az alpolgármester. Hozzátette, aki szerint felértékeltetik az ingatlant, de mindenképpen többet kérnek annál a 745.000 eurónál, amit a város 2014-ben fizetett a korábbi tulajdonosnak. Emellett feltételként fogalmazzák meg, hogy a jövendőbeli vásárló záros határidőn belül felújítsa és beindítsa a Bodok szálló épületét, és legkevesebb 5 évig megőrizze annak jellegét, azaz hotelként működtesse.

Tóth Birtan Csaba szerint ezáltal a város visszaszerzi a romos városközponti épületbe fektetett pénzét, illetve garanciát kap arra is, hogy záros határidőn belül megújul az épület. Az alpolgármester  javaslatát egyöntetűen megszavazták a sepsiszentgyörgyi tanácstagok.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat két évvel ezelőtt 750 ezer euróért vásárolta meg a romos hotel épületét, amelyet a brassói Ioan Neculae üzletember 2003-ban magánosítás során szerzett meg, majd elkezdte ugyan a felújítását, de a gazdasági válságra hivatkozva le is állította azt. A brassói vállalkozó néhány évig az ingatlanadó befizetését is elhanyagolta, majd tartozásának értékét is beleszámítva eladta az épületet a városnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?