Kolozsváron és Temesváron több az informatikus, mint az egész Regátban

Az erdélyi IT két véglete Kolozs és Krassó-Szörény megye, 8646, illetve 59 informatikussal. A Székelyföld sem éppen Szilícium-völgy a maga 320 informatikusával.

Bukarestben és Erdélyben van a hazai informatikai ipar súlypontja, derül ki abból a tanulmányból, amit a belföldi vállalkozók érdekvédelmi szervezete, a Piarom készített a munkavállalók elektronikus nyilvántartási rendszerének adatai alapján.

Romániában jelenleg 65 ezer informatikus dolgozik a versenyszférában, közülük 30 ezernél valamivel többen Bukarestben. Régiós bontásban az IT-szektor másik fellegvára Erdély, közel 25 ezer szakemberrel, míg Moldvában, Havasalföldön és Dobrudzsában összesen 10 ezer informatikai szakember van alkalmazásban.

A Piarom megyékre lebontva is elkészítette az informatikai ágazat térképét, amely az általános gazdasági mutatóknál is lényegesen nagyobb aránytalanságokat mutat. Az országnak van néhány informatikai gócpontja, egy sor megyében ellenben ez a gazdasági ágazat nem létezőnek tekinthető. 11 olyan megye van, ahol száznál kevesebb informatikus dolgozik, köztük két erdélyi: Krassó-Szörény (59) és Szilágy (99). Az abszolút negatív rekorder Ialomița, 30 informatikussal, de ritka madárnak számítanak a számítástechnikai szakemberek Giurgiu (32), Tulcea (35), Mehedinți (42) és Călărași (42) megyékben is.

Az IT Kovásznában és Hargitában sem számít húzóágazatnak, előbbiben 123, utóbbiban 197 informatikust foglalkoztatnak magáncégek. Egy szakkonferencia apropóján Bihari Béla, az IT Plusz Klaszter elnöke korábban azt nyilatkozta a Maszolnak, hogy a székelyföldi vállalkozások jelenleg javarészt bérmunkában dolgoznak nyugati megbízóknak, ugyanakkor egyre több vállalkozás gondolkodik innovációban, fejleszt saját termékeket.

Bihari Béla szerint megfelelő projektekkel a székelyföldi ágazat munkatársainak a száma rövid idő alatt megduplázódhatna. Ez rá is férne a régióra, jelenleg ugyanis rettentően le van maradva az informatika belföldi bástyáinak számító megyék mögött. Az IT szektor három erdélyi megyében a legfejlettebb: Brassóban 3117, Temesben 7293, Kolozsban pedig 8646 szakembert foglalkoztat. Az ágazatot jellemző aránytalanságokat jól mutatja, hogy Kolozsváron és vonzáskörzetében ugyanannyi informatikus dolgozik, mint az összes többi erdélyi megyében együttvéve, Temes kivételével.

„Az ágazat erős koncentrációja elsősorban az erős egyetemi központoknak tudható be, ahol hagyománya van a műszaki oktatásnak” – mondja Valerica Dragomir, a szoftveripar érdekvédelmi képviseletének (ANIS) ügyvezető igazgatója. A számok alátámasztják az üzletasszony véleményét, ugyanis ezernél több informatikus csak olyan megyékben dolgozik, ahol van felsőfokú műszaki, azon belül pedig informatikai képzés. A már felsoroltakon kívül ezek Dolj, Iași és Szeben, míg Ilfovban az ágazat viszonylagos fejlettsége a főváros közelségének tudható be.

Szakemberek az elkövetkező években az IT-szektor további fejlődésére számítanak országos szinten, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezt hátráltathatja a munkaerőhiány.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?