Közlekedési miniszter: jövőre 150 kilométer autópályát adnak át Romániában

Év végéig 15 km, jövő évben pedig 150 km autópályát adnak át Romániában, jelentette ki a közlekedési miniszter.

Petru Sorin Buşe pénteken Brassóban azt mondta: december 15-e körül átadnak a Lugos-Déva közötti útvonalon egy 15 kilométer hosszú sztrádaszakaszt, 2017-ben pedig további, összesen 150 kilométer autópálya átadására kerül sor a Lugost Dévával, a Szászsebest Tordával és a Berettyószéplakot Borssal összekötő útvonalakon.

Ugyanakkor megkezdik a közbeszerzési eljárást összesen 500 kilométer autópálya-szakaszra, mondta a közlekedési tárca vezetője. A Comarnic-Brassó szakaszról azt nyilatkozta, több lehetséges forrásból valósulhat meg a kiépítése, a legkézenfekvőbb az európai alapokból történő finanszírozás lenne.

A közlekedési miniszter pénteken a brassói körgyűrű egyik összekötő szakaszának átadásán vett részt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?