A pénzügyminiszter szerint 12 százalékkal nőtt a háztartások bevétele

Az eddigi idei 4,9 százalékos gazdasági növekedés a polgárok zsebében is érződik, a jövedelmek és a megtakarítások mértékének növekedése is megfigyelhető – nyilatkozta csütörtökön Anca Dragu pénzügyminiszter. 

A tárcavezető emlékeztetett: a 4,9 százalékos növekedés a legmagasabb az Európai Unión belül. „Ez a polgárok zsebében is érződik, hiszen egyaránt nőtt a fogyasztás és a megtakarítások mértéke” - idpézte Anca Dragut az Agerpres. 

A pénzügyminiszter szerint az év első hat hónapjában 12 százalékkal nőtt a háztartások bevétele. Szerinte emellett javultak a gazdasági kilátások is. Emlékeztetett: az Európai Tanács nemrég az eredeti 3,1 százalékról 3,4 százalékra javította a román GDP növekedésére vonatkozó prognózisát, jövőre pedig 3,7 százalék ez az érték, amely szerinte a gazdasági fejlődés fenntarthatóságát mutatja.

Anca Dragu szerint az év első kilenc hónapjában a költségvetési hiány a nem haladta meg a GDP 0,5 százalékát, és év végéig nem nő a kitűzött 2,8 százalékos érték fölé.

Kapcsolódók

Kimaradt?