Lassult a fogyasztói árak esése Romániában

Augusztusban az éves fogyasztói árindex mínusz 0,2 százalék volt, az éves infláció ugyan negatív tartományban maradt, ugyanakkor júliushoz képest 0,6 százalékponttal növekedett.

Tavaly augusztushoz mérten az élelmiszerek 1,96 százalékkal drágultak, ugyanakkor a nem élelmiszerek 1,42 százalékkal olcsóbbodtak, a szolgáltatások 1 százalékkal kerülnek kevesebbe.

Augusztusban a fogyasztói árak havi szinten 0,07 százalékkal emelkedtek.

A román központi bank augusztus elején ismét lefele módosította az idei évre szóló inflációs előrejelzését, és közölte, hogy a korábbi 0,6 százalékos fogyasztói árindex- növekedés helyett az infláció negatív tartományban marad az idén. A jegybank arra számít, hogy a harmadik és a negyedik negyedévben is mínusz 0,4 százalék lesz az infláció.

Tavaly decemberben mínusz 0,9 százalék volt az éves inflációs ráta. Tavaly június óta defláció van, miután a kormány először valamennyi élelmiszerre kiterjesztette a kedvezményes 9 százalékos áfát, majd januártól 24 százalékról 20 százalékra mérsékelte az általános áfakulcsot.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?