Repülőjárat indul Csíkcsicsó és a román tengerpart között?

Kisrepülőgép-járattal kötnék össze Csíkcsicsót a román tengerparttal nyáron - erről egyeztetett a tuzlai repülőtér tulajdonosa és Hargita Megye Tanácsának elnöke. A tervek között szerepel a Csíkcsicsó–Budapest, illetve Csíkcsicsó–Bukarest járatok beindítása is - olvasható a Hargita megyei tanács közleményében.

Adrian Vasilache, a tuzlai (Konstanca megye) kisrepülőtér tulajdonos-vezérigazgatója megvalósíthatónak tartja az elképzelést - mondta pénteken Borboly Csaba megyeelnök, aki meglátogatta a román tengerpart melletti létesítményt. Adrian Vasilache felajánlotta, hogy a tuzlai légikikötő munkatársai ingyenes tanácsadással és oktatással segítik a Hargita megyeieket, sőt átadják a fejlesztés összes tervét, megvalósítási módját.

A tuzlai kisreptérnek jelenleg nincs nemzetközi reptérre vonatkozó engedélye, ehhez mindössze egy kormányhatározat szükséges, utána közvetlen külföldi járatok indulhatnának vagy érkezhetnének a légikikötőbe (jelenleg esetenként ki kell hívniuk a határrendészetet) - áll a közleményben. A tuzlai létesítmény tulajdonosa elmondta, jól ismeri a csíkcsicsói repteret és annak gyimesi tulajdonosát, Antal Andrást, akivel megítélése szerint jól menne az együttműködés.

Elhangzott: egy terminál megépítése 200 ezer euró kerülne - amennyibe körülbelül másfél kilométer aszfaltút. A tuzlai reptér 4–46 személyes gépeket fogad (saját gépparkjában 4 és 6 személyes gépek, illetve tengeri ipari kiszolgálásra használt helikopterek találhatók). A tuzlai reptérre van igény, van forgalma - szögezte le a tulajdonos. A létesítmény a térség gazdaságára pozitív hatással van, és míg 10 nagy romániai repülőtér veszteséges, addig a tuzlai nyereséges - mondta a vezérigazgató.

Tuzlán az oktatói és ipari tevékenységnek köszönhetően összesen 110 személyt foglalkoztatnak. A tulajdonos hozzátette, hogy a Bukarest–Konstanca autópálya ellenére sokan a kis repülőgépeket választják a tengerpartra utazáshoz.

200-250 euróba kerülne a légitaxi

A számítások szerint egy út 200–250 euróba kerülne Csíkcsicsó és a román tengerpart között.

Borboly Csaba szerint az aszfalt- vagy beton-kifutópályát közbeszerzésből lehetne megvalósítani Csicsóban.

Kapcsolódók

Kimaradt?