Az adócsalás az uniós átlag másfélszerese Romániában

Az új kormány hatékonyabb adóbehajtással teremtheti elő a forrásokat a tervezett adócsökkentéshez, ugyanis az országban az adócsalás mértéke az uniós átlag másfélszerese - írta csütörtökön a Gandul.info

Románia a második helyen áll (Bulgária után) az Európai Unióban az árnyékgazdaság aránya tekintetében: a román államnak a GDP 29,6 százaléka után nincs semmilyen bevétele, míg az árnyékgazdaság uniós átlaga 19,2 százalék. A legfegyelmezettebb adófizetők az osztrákok (az adókerülés a GDP 7,9 százalékát teszi csak ki), Magyarországon az adókerülés csaknem három százalékkal magasabb az uniós átlagnál: a GDP 22,8 százalékára rúg - derült ki a portál által közölt összehasonlító táblázatból.csalas

A lap emlékeztet arra, hogy az új kormány a gazdaság élénkítése érdekében ismét 19 százalékra csökkentené a 2010-ben 24 százalékra emelt áfát: a kieső költségvetési bevételt pedig az adócsalás visszaszorításával pótolhatná.

A lap számításai szerint Románia évente kétezer kilométernyi autópályát építhetne ha az adócsalás nem lenne magasabb az uniós átlagnál. Így évi hétmilliárd eurós többletbevételre tehetne szert a román költségvetés, amely az oktatásra fordított pénz kétszerese - tette hozzá a lap.

Az új bukaresti kormány a tb-járulékok csökkentésével szeretné a foglalkoztatottságot növelni: öt százalékkal csökkentené a munkáltató által fizetendő tb-járulékok (jelenleg 28 százalékos körüli) szintjét. Ezt a bevételkiesést a feketemunka kifehérítésével pótolhatná - mutatott rá a Gandul.

A lap szerint minden harmadik munkavállaló feketén dolgozik Romániában: míg a statisztikai hivatal 6,2 millió alkalmazottról tud, közülük alig 4,32 millió fizeti a tb-járulékot.

Kimaradt?