Új helyszínen, töretlen sikerrel zajlott a bukaresti Ozosep

Az elmúlt hétvégén Bukarestben megszervezték a XII. Ozosep székelytermék-vásárt. A helyszín változott, most az I. kerületi Amzei piacon vett részt 26 székelyföldi termelő.

Nagy-Bege Zoltánnak, a társaság bukaresti fiókja elnökének elmondása szerint napi 3000 látogató fordult meg a rendezvényen, amelyen gulyással, toros káposztával, csirkepaprikással, kürtőskaláccsal és lángossal csalogatták a vásárlókat, valamint élőzenével, Petra Acker és Britta Seidner duettjével is biztosították a hangulatot. A két énekesnő a borszéki One More Minute zenekart helyettesítette, ez a kis csapat tavaly, a vásáron debütált Bukarestben, de most betegség miatt nem tudott fellépni.

Juhász-Borsa Orsolya, a bukaresti fiókszervezet alelnöke elmondta, hogy szeptemberre tervezik a következő vásárt, és céljuk a belvárosi helyszín megtartása, hogy növeljék „a véletlenül betérő” vásárlók arányát, azaz ne csak az interneten vagy más forrásból előre értesülő személyek jussanak oda. Az alelnök szerint mindenképpen van lehetőség a vásár bővítésére, erre törekednek alkalomról alkalomra. Elmondta azt is, hogy a vásár által a bukarestiekkel megszerettetik a székelyföldi gasztronómiát, ami egyéb téren is növelheti a fővárosiak érdeklődését régiónk iránt.

A rendezvényt az agrárkamarán keresztül támogató Hargita Megye Tanácsa elnöke, Borboly Csaba azt nyilatkozta, hogy folytatni szeretnék a székely termékek népszerűsítését az országban és a határokon túl is, akár a portékák nagy üzletláncokba való bejuttatásával, ami már sikerült, de a kört szeretnék bővíteni.

A szervező a Romániai Magyar Közgazdász Társaság bukaresti fiókszervezete, és ezúttal is támogatta Hargita Megye Tanácsa, illetve az alintézményeként működő Hargita Megyei Agrárkamara. 

Kapcsolódók

Kimaradt?