Háromszék: átadták a tizenhétezredik közösségi kártyát

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kedden átadta a tizenhétezredik közösségi kártyát, amelynek használóját, Ferencz Noémit a Bertis üzletlánc egy kosár élelmiszerrel is megajándékozta.

A közösségi kártya használata révén Sepsiszentgyörgyön 15 üzletben, vendéglőben, patikában, építkezési anyag lerakatban, a vásárlót 1 és 10 százalék közti kedvezményt kap az árú vagy szolgáltatás értékéből, és a cég ugyanekkora összeget befizet a közösségi alapba.

Furus Levente, a Háromszéki Közösségi Alapítvány irodavezetője rámutatott, hogy 9175 személy naponta vásárol a közösségi kártyával, és 12 ezerre tehető azok száma, akik havonta legalább egyszer használják a kártyát. Az alapítvány felmérése szerint 24 százalékkal több a nő, mint a férfi vásárló, és a közösségi kártya felhasználók száma folyamatosan emelkedik.koz

Tavaly decemberben adták át a nyolcezredik kártyát, most pedig a tizenhétezrediket, ugyanakkor a kártyahasználat is folyamatos, és az elköltött összeg emelkedik, ami azt mutatja, hogy a kedvezményt biztosító közösségi kártyával sikerült fidelizálni a vásárlóközönséget.

Furus Levente szerint egy vásárláskor átlag 1 lejnyi összeg került a közösségi alapba, és természetesen ugyanakkora összeget spórol a vásárló is. Novemberben összesen 13.884 lej gyűlt a közösségi kártyák használatából. Legtöbben a Bertis és a Merkúr üzletekben használták a közösségi kártyát. A Háromszéki Közösségi Alapítvány kuratóriumának döntése érelmében folyamatban van a május-augusztus periódusban összegyűlt 51.195 lejes összeg felhasználása közösségi célokra.

Ennek egy részét, 16 ezer lejt kültéri fitnesz gépek vásárlására fordítottak. Tavallyal egy mozgás parkot alakítanak ki a fitneszgépekből, de pingpongasztalokat is elhelyeznek a közterekre. Emellett ösztöndíjat kap két jó képességű, de szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező diák.

Kimaradt?