A magyar-erdélyi gazdasági kapcsolatok bővítéséről tárgyaltak Budapesten

A magyar-erdélyi gazdasági kapcsolatok bővítéséről tárgyalt Varga Mihály kedden, a nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét és Henning László Jánost, a Kovászna Megyei Tanács alelnökét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.

Az NGM közleménye szerint a találkozón egyebek mellett a szakképzési együttműködésről, az uniós források határ menti régiókban történő felhasználásáról, az erdélyi termékek magyarországi elterjedésének támogatásáról és vállalkozásfejlesztésről is szó esett.

A nemzetgazdasági miniszter ismertette a magyar szakképzési rendszer átalakításának eredményeit, és szó volt arról is, milyen módon integrálhatóak az erdélyi fiatalok a hazai szakképzésbe. 

Borboly Csaba hangsúlyozta: kiemelt fontosságúnak tartja a Hargita megyei fiatalok szakmai képzettségének európai színvonalra emelését, ezért figyelemmel kíséri a Magyarországon zajló átalakulásokat a szakképzés területén, és úgy véli, ebbe a folyamatba érdemes lenne bekapcsolni a székelyföldi magyar nyelvű szakképzést.

A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a két ország számára rendelkezésre álló európai uniós forrásokból az erdélyi és a határ menti régiókban célzott gazdaságélénkítő fejlesztéseket kell megvalósítani, erősítve ezzel a helyi vállalkozások szerepét. A vállalkozásfejlesztést érintve tárgyaltak a tejágazat helyzetéről.

A munkamegbeszélésen Varga Mihály megerősítette, hogy a magyar kormány támogatja az erdélyi termékek magyarországi terjesztését és népszerűsítését, és továbbra is célja - a térség gazdasági megerősítésén keresztül - a helyi magyarság szülőföldön való megmaradásának elősegítése.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?