Ősztől már készpénzt vehetünk fel bankkártyával a sarki boltostól

Ha az államfő kihirdeti, május 20-án életbe lép a törvény, amelynek értelmében a vásárlók készpénzt vehetnek fel bankkártyájukkal a kereskedőktől. A Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselő által kezdeményezett jogszabályt kedd délután szavazta meg döntő házként az alsóház. Alkalmazásához a politikus szerint ősszel lesznek adottak a feltételek.

Az ügynevezett cash-back törvény az elektronikus fizetési eszközöket szabályozó 2002-es kormányrendeletet módosítja. A képviselőházban elfogadott, végső változata szerint az évi 10 ezer eurónál nagyobb forgalmú kereskedők kötelesek kártyaolvasókat használni és lehetővé tenni a vásárlóknak a bankkártyás készpénzfelvételt az üzletükben. A készpénzfelvétel vásárláshoz kötött, a legnagyobb kikérhető összeg 200 lej.

Molnár Zsolt szerdán a Maszolnak elmondta: a törvény alkalmazása után szinte az összes, kártyaolvasóval ellátott üzletek bankautomataként is működnek majd. A vevőnek csak annyi a dolga, hogy amikor kártyájával kifizeti a megvásárolt termékeket, jelzi az eladónak, hogy ki szeretne venni egy bizonyos összeget a számlájáról. A 10 ezer eurónál nagyobb éves forgalmú boltok kötelesek a kérésnek eleget tenni. "Az ennél kisebb forgalmú boltok nem kötelesek készpénzt kiadni, de ha van kártyaolvasójuk és szerződésük egy bankkal, akkor megtehetik" – magyarázta a politikus.

Alig van plusz költség

A tranzakció banki kezelési költsége pontosan ugyanannyi, mintha a vásárló bankautomatából vett volna fel pénzt. A törvény szerint a boltos is felszámolhat kezelési költséget, ami a felvett összeg legtöbb egy százaléka lehet. „Tehát a vásárló plusz kiadása nem sokkal haladja meg a bankautomata használatakor kifizetendő kezelési költséget” – mondta a képviselő. A kereskedőknek jól látható helyen fel kell tüntetniük a készpénzkifizetés kezelési költségét.

Molnár Zsolt elmondta, számításai szerint a törvény még a kisebb települések, akár falvak kisboltjait is érinti, hiszen többségük forgalma meghaladja az évi 10 ezer eurót. "Így a falvak lakói nagyon jól járnak, hiszen a kis településeken nincsenek bankautomaták. Ráadásul nagyon sok nyugdíjas kártyára kapja a nyugdíját" – fejtette ki a politikus.

Ha az államfő kihirdeti a törvényt, az érintett kereskedőknek 30 napjuk van szerződést kötni valamelyik bankkal. Azt maguk döntik el, hogy melyik pénzintézettel kívánnak együttműködni, és a bankok ingyenesen bocsátják rendelkezésükre a kártyaleolvasókat. Ugyanakkor a pénzügyminisztériumnak ki kell dolgoznia a törvény alkalmazási normáit is. Így Molnár Zsolt számításai szerint ősszel már alkalmazható lesz a jogszabály.

A törvény szenátusban elfogadott változatában a bolti készpénzkifizetés nem volt vásárláshoz kötött, ehhez azonban a képviselőházi vita során az RMDSZ ragaszkodott, és ezt el is fogadták – tudtuk meg Molnár Zsolttól. Az RMDSZ ugyanakkor nem értett egyet azzal a képviselőházi módosítással (emiatt a frakció tartózkodott a szavazáskor), hogy a 10 ezer eurónál nagyobb éves forgalmú boltokra kötelező legyen a törvény. A képviselő tervezete még arról szólt, hogy a 100 ezer eurónál nagyobb forgalmú boltok lehetővé tehetik a készpénzfelvételt, de nem kötelesek ezt megtenni. Szintén a képviselőházi vitán fogadták el azt a módosítást, amely szerint a kereskedők is kezelési költséget számolhatnak fel. A képviselőházban elfogadott módosítások itt tekinthetők meg.

A bankok is támogatják

A képviselő tájékoztatása szerint a rendszer bevezetését a kártyakibocsátó cégek és a bankok is támogatják. Utóbbiak nyilvánvalóan azért, mert semmit nem kell befektetniük ahhoz, hogy ügyfeleik könnyebben hozzáférhessenek a pénzükhöz.

Molnár Zsolt emlékeztetett arra is, hogy a nagy szupermarketekben naponta hatalmas készpénzmennyiség gyűl fel. Ezt esténként kötegelik, megszámolják és gondoskodni kell a biztonságos elszállításáról is. A cash-back rendszerrel azonban a munka egy részétől megszabadulnak, hiszen kevesebb készpénzzel lesz bajlódniuk.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?