Észművesek, vállalkozók és turizmus a Szent György Napokon

A Szent György Napok hagyományosan nem csak szórakozásra nyújt lehetőséget, hanem alkalmat ad vállalkozóknak, gazdasági szakembereknek is arra, hogy közösen gondolkodjanak a város a térség fejlesztéséről. Emellett az Erzsébet park mellett rendezik be a Travel & Fun turisztikai expót és a 20 éves Asimcov a 10 éves Vállalkozói Inkubátorházban szervez piknikezéssel egybekötött üzletember találkozót.

Idén a városnapok keretében második alkalommal, de új helyszínen az Olt utca 11-szám alatti udvartéren berendezett Borudvarban szervezik meg az Észműves sátort ahol kötetlen, gazdasági jellegű beszélgetéseket és előadásokat tartanak. Az IT Plus Klaszter, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Asimcov és az Indivino Borbár szervezésében péntektől vasárnapig, 15 óra után zajlanak az Észműves sátor programjai, amikor borbemutatók és borkóstolás keretében főként az informatikai és kreatív iparban dolgozó szakemberek tartanak előadásokat.

Édler András a háromszéki kereskedelmi kamara elnöke szerint az „észművesek” célja gazdaságilag felemelni Sepsiszentgyörgyöt, jelenleg ugyanis az a probléma, hogy egyoldalú az ipara, amely főként a készruhagyártásra támaszkodik. Ez az iparág nagyon sok embernek biztosít munkahelyet, de alacsonyak a fizetések. Ezt szeretnék ellensúlyozni az informatikai és kreatív ágazatok megtelepítésével.

Az Észműves sátorban többek között bemutatják a volt Román Nemzeti Bank épületébe tervezett Design Bank innovációs startup központot, a hamarosan induló szépmezői ipari parkot, szó esik a székelyföldi e-közigazgatás szükségességéről, beszélnek háromszéki befektetési lehetőségekről. Bemutatkozik a Magyar Nemzeti Kereskedőház sepsiszentgyörgyi képviselete, az InnoHub co-working iroda, amely fiataloknak ad lehetőséget az itthon maradásra, és ahol már egyetemista korukban „beoltják” őket a vállalkozói gondolkodásmóddal.

Az Észműves sátorban  bemutatkoznak még a hazai digitális vállalatok, szakemberek beszélnek távmunka lehetőségekről, és programozói képzési lehetőségekről is. Vasárnap  demo-napot tartanak amikor lesz techbemutató és startupperek termékkiállítása. A Borudvar a szórakozásnak is helyt ad, hiszen pénteken 19.30-tól  esti borozós Ferenczi György és a Racka Jam koncert és buli lesz az Észműves sátorban.

Az Asimcov elnöke, Bagoly Miklós szerint az idén 20 éves a háromszéki kis és középvállalkozók szövetsége, amely a Szent György Napokon a 10 éves Vállalkozói Inkubátorházban ünnepel, így pénteken délelőtt a Kós Károly Szaklíceum diákjai mutatják be újrahasznosított anyagokból készített ruhakollekciójukat, majd az inkubátorház udvarán szerveznek egy laza, piknikezéssel összekötött üzletember találkozót.

Utazás és szórakozás kiállítás

A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara harmadik alkalommal szervezi meg a városnapok alkalmával a Travel & Fun Turisztikai Expót, ahol hazai és magyarországi desztinációkat népszerűsítik és aki a városnapok ideje alatt foglalja le nyaralását tíz százalékos kedvezményt is kaphat. Édler András a kereskedelmi kamara elnöke szerint a Szent György Napi turizmus expó pénteken 10 órától vasárnap 15 óráig fogadja a látogatókat, illetve külön sátorban rendezkedik be a Magyarországot képviselő Magyar Turizmus Zrt. és a Nyíregyházi Turisztikai Desztináció Menedzsment.

A Magyar Turizmus Zrt. adatai szerint a évről évre egyre több romániai turista látogat Magyarországra, szerint tavaly 2,3 millió romániai turista utazott oda, ez egy év alatt 6,1 százalékos növekedést jelent. A társszervező László Endre, a TTS turisztikai iroda vezetője szerint a sepsiszentgyörgyi turizmus expón mutatkozik be a Grand Hotel Bálványos Resort, amely májusban nyítja meg a térség legmodernebb, 2000 négyzetméteres fürdőkomplexumát, de jelen lesz a Tusnád Wellness illetve a barcarozsnyói Dinó park, amelynek tavalyi megnyitása óta mintegy 300.000 látogatója volt. A Szent György Napi műsorfüzettel megvásárolható tombolán közel 4000 euró értékben lehet kirándulásokat nyerni az expó résztvevőinek felajánlásában.

Üzleti kávéház az Ifjúsági Udvarban

A 25. Szent György Napok alkalmával az Ifjúsági Udvar ad helyet a Junior Business Club áprilisi üzleti kávéházának, valamint a Y.E.S. - Young Entrepreneurs in Saint George című programnak. Pénteken 16 órától Váncsa Jenő, a Reproflex cég tulajdonosa és Kopacz László, a Sebert Tehnologie romániai vezetője mutatja be vállalkozását a fiataloknak. Szombaton 18 órától pedig az Árkosi Mézeskalács, a Vocalcycle, a Karton Network, Eleven Street, Tybetmed masszázs, Misafoto és az Underground fodrász beszél vállalkozásáról.

A városnapi Üzleti kávéház célja, hogy a résztvevők megismerjék a legújabb gazdasági trendeket, piaci lehetőségeket, kötetlenül vitassanak meg különböző aktuális vállalkozói témákat, együtt elemezzék ki annak részleteit, mindezt egy felszabadult, nyitott légkörben meghívott szakemberekkel, vállalkozókkal. A szervezők ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a résztvevők egymás tapasztalataiból, meglátásaiból tanulva fejlődjenek és fejlesszék a gazdaság iránt érdeklődők közösségét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?