Mérleget vont az RDS-RCS: 25 százalékos a piaci részesedésük

Tarol az RDS-RCS a mobiltelefon bérletek és mobilinternet-előfizetők között, a Teszári Zoltán nagyváradi üzletember birtokában levő társaság két év után először jelentette be mekkora részesedéssel bír a romániai telekommunikációs piacon.

Az RDS-RCS csütörtöki bejelentése szerint több mint kétmillió magánszeméllyel kötött szerződést mobiltelefon és mobilinternet szolgáltatásokra, ügyfelei számával így már a piac 25 százalékát tudja magáénak.

A tájékoztatás szerint magánszemélyekből több mint kétmillió DigiMobil-ügyfele van, a mobilinternet előfizetőinek száma pedig meghaladja a 2,4 milliót is. „A magánszemélyek között így a piac 25 százaléka a minek, ami annak tulajdonítható, hogy az elmúlt években hatalmas –  több tízmillió euró értékű – befektetéseket eszközöltünk” – nyilatkozta Valentin Popoviciu, az RDS-RCS alelnöke.

A társaság adatai szerint a teljes mobil adatforgalmuk eléri a havi 2,8 millió gigabytot, szélessávú internethálózatukon pedig havonta 204 millió gigára rúg az adatforgalom. Állításuk szerint egy DigiMobil felhasználó háromszor annyi adatforgalmat bonyolít le, mint a többi szolgáltatók előfizetőinek átlaga.

A csütörtöki bejelentés szerint a vállalat jelenleg több mint kétmillió vezetékes-internet előfizetővel rendelkezik, 2,7 millióra rúg a tévé-előfizetők száma, vezetékes telefonszolgáltatásuk 1,4 millióan veszik igénybe.

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?