A közalkalmazottak több mint felének emelik a bérét augusztus elsejétől

A kormány a közalkalmazottak több mint felének átlagban 5 százalékkal megemeli a fizetését augusztus elsejétől – közölte szerdán Dan Suciu a kormányszóvivő. A készülő sürgősségi rendelet szerint legnagyobb mértékben – 20 százalékkal – a szociális munkások bére nő.

A szóvivő tájékoztatása szerint csak az alsóbb jövedelmi kategóriákhoz tartozó közalkalmazottak fizetését emelik, eltérő mértékben úgy, hogy kiküszöböljék a bértábla aránytalanságait. Dan Suciu nem részletezte, hogy pontosan milyen jövedelmi kategóriákat érint az intézkedés. Leszögezte azonban, hogy a közalkalmazottak több mint 50 százalékának nőni fog a fizetése, igaz akad, akiknek mindössze 1 százalékkal.

A szóvivő elmondta, a kormány hamarosan közvitára bocsátja az egységes közalkalmazotti bértábla törvényét, amely 2018-tól, több szakaszban lépne hatályba. Erről a jogszabályról, akárcsak a fizetésemelésekről szóló sürgősségi rendeletről egyeztetnek még a szakszervezetekkel – tette hozzá Dan Suciu.

Cioloș meggondolta magát

Mint ismert, korábban a kormány erre a hétre ígérte az egységes közalkalmazotti bértábla törvénytervezetének közvitára bocsátását. A múlt hét végén még részletek is kiszivárogtak a fizetésemelési elképzelésekről. A Gândul portál által megszerzett dokumentum szerint átlagban 20 százalékkal nőttek volna 2020-ig a közalkalmazotti bérek.

Dacian Cioloș miniszterelnök azonban meggondolta magát. A szerda délelőtt, a kormányülést megelőzően közölte, hogy elkészítik ugyan a bértábla tervezetét, ám ezt csak 2018-tól alkalmaznák. Ugyanakkor az idei évnek a második felétől sürgősségi rendelettel megemelik az alacsonyabb bérkategóriájú közalkalmazottak fizetését, kiküszöbölve az aránytalanságokat.

A kormányfő tájékoztatása szerint ugyanis jelenleg megmagyarázhatatlan eltérések vannak a közalkalmazottak bérezésében. Sok esetben például az azonos beosztású, ugyanolyan régiségű  hivatalnokok más fizetést kapnak. Ez a helyzet egyébként gyakran ahhoz vezet, hogy a kisebb fizetésű alkalmazott bepereli a román államot . A sürgősségi rendelet kiküszöböli az eltéréseket a kisebb javadalmazások növelésével – fejtette ki Cioloș.

A miniszterelnök korábban többször is hangoztatta: a kormány csak olyan törvénytervezetet kíván kidolgozni, amelyre van költségvetési fedezet is. A 2018-tól életbe lépő bértábla-törvény költségvetési fedezetét értelemszerűen majd a következő kormánynak kell előteremtenie.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?