Jövő héten kerül közvitára az új közalkalmazotti bértábla tervezete

Jövő héten a kormány elfogadja és közvitára bocsátja a Cioloș-kabinet az új közalkalmazotti bértábláról szóló törvény tervezetét – közölte szerda délután a kormányszóvivő.

Dan Suciu tájékoztatása szerint azért nem hozták eddig nyilvánosságra a jogszabályt, mert folyamatosan alakítani kellett rajta. Ennek oka, hogy a parlament időközben a költségvetést terhelő törvényeket fogadott el. A szóvivő értésre adta, hogy a gyermeknevelési támogatások rendszerének szerdán elfogadott módosítása is befolyásolja majd a közalkalmazottak fizetését.

Korábban nyilatkozott az új bértábláról Dacian Cioloş miniszterelnök is. Közölte, hogy a törvényben a közalkalmazotti fizetések közötti aránytalanságok kiküszöbölésére törekszenek, ami azt jelenti, hogy főként az alacsony béreket növelik majd. Hangsúlyozta, hogy nem látja értelmét olyan fizetéseket ígérni, amilyenekre nem jut pénz a költségvetésből. 

A kormány korábban február közepére ígérte az új közalkalmazotti bértábla tervezetének véglegesítását. A jogszabálynak egy korábbi bejelentés szerint három változata készült el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?