A Román Nemzeti Bank emelte idei inflációs előrejelzését

A Román Nemzeti Bank (BNR) 0,3 százalékponttal megemelte idei inflációs előrejelzését, az idén 1,4 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számol.

A központi bank vezetősége kedden mutatta be havi inflációs jelentését. Legutóbb novemberben módosították felfelé 0,4 százalékponttal az idei inflációs előrejelzést, 1,1 százalékra. Tavaly decemberben negatív tartományban maradt az éves infláció, amelynek értéke mínusz 0,9 százalék volt.

Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója elmondta: arra számítanak, hogy a fogyasztói árindex májusban kerül ismét pozitív tartományba. Még érezteti hatását a tavaly júniustól alkalmazott adócsökkentés, amikor valamennyi élelmiszerre, nem szeszes italra és a közétkeztetésre kiterjesztették a kedvezményes 9 százalékos általános forgalmi adót (áfa) 24 százalék helyett. Ugyanakkor egyes élelmiszerek ára emelkedett a tavalyi utolsó negyedévben amiatt, hogy Romániában gyenge mezőgazdasági év volt a 2015-ös a szárazság miatt - magyarázta Isărescu.

Január 1-től az általános áfakulcs is 20 százalékra csökkent, ezért a jegybank kormányzója arra számít, hogy az év első felében a nem élelmiszerek értékesítése is nő. Tavaly a román kiskereskedelmi forgalom volumene 8,9 százalékkal bővült az előző évihez képest.

A jövő évre a román jegybank 3,4 százalékos inflációra számít, ami megközelíti a 2017-re megszabott 1,5-3,5 százalékos célsáv felső határát. A BNR pénteken nem módosította az irányadó kamatot, amely 1,75 százalék maradt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?