Luxuslakások épülnek az Ursus sörgyár helyén

A lakásoknak már több mint 60 százaléka elkelt, miközben még el sem készült Kolozsvár egyik legnagyobb – bevásárlóközponttal összekötött – lakóparkja.

Az egykori Ursus sörgyár helyén épülő Platinium mall és lakópark 320 – kettő, három és négyszobás – apartmant foglal magába, mellettük 1300 négyzetméteren egy bevásárlóközpont, valamint éttermek és kávézók lesznek. 600 férőhelyes földalatti parkoló és 24 órás felügyelet biztosítja az itt lakók kényelmét.

A befektető tervei szerint idén ősszel adja át az új lakásokat, a kereskedelmi központ pedig decemberben nyílik meg.

Az építtető szerint a legjobb minőségű és ezáltal a legdrágább anyagokat használják az ingatlanok megépítéséhez és berendezéséhez, ennek megfelelően egy 50 négyzetméteres lakás is legkevesebb 71 ezer euróba kerül majd. Eddig a lakásoknak már több mint 60 százalékát értékesítették, az ingatlanegyüttes átadáskor pedig vélhetően már mindegyik lakásnak lesz gazdája – állítja a Florial-Drusal befektetőtársaság.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?