banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

Biomasszából lesz áram a Bihar megyei Székelyhídon

Biomasszából és állati ürülékből állítanak elő nemsokára áramot a Bihar megyei Székelyhídon, az így nyert energia a kisváros közvilágítását biztosítja. Az uniós támogatással felépült üzemet február 29-én adják át.

A Romániában egyedülállónak számító, biomasszával működő erőművet uniós támogatással építették meg a bihari kisváros közelében. A biogáz-erőmű megépítése 24 millió lejbe került, ebből 17 millió lejt volt az uniós támogatás. A Romániában úttörőnek számító vállalkozásra a Bihar megyei önkormányzat, Székelyhíd és Diószeg közösen pályázott, és többszöri halasztás után adják azt át február utolsó napján. A Bihar megyei tanács egyébként valamivel több, mint 264 millió lejnyi értékű pályázatot valósított meg az elmúlt évben, nagyrészt felvett hiteleknek köszönhetően tudták biztosítani a pályázatokhoz szükséges összegeket, határidő módosításokat is kértek, de minden pályázatot sikerült időben lezárniuk.

Hasznosítják, amit lehet

Az átadás után működőképes lesz az üzem, feltöltik a tartályokat biomasszával, a silóból és állati ürülékből keletkező gázokból állítanak majd elő áramot, mely Székelyhíd közvilágítását biztosítja, tudtuk meg Kővári Attila telepvezetőtől.

A telepvezető elmondta, az üzem alapanyag-ellátását biztosító beszállítót pályázat útján választják ki. A hatmillió eurós beruházással elkészült üzemben 5400 megawattóra energiát állítanak majd elő évente. Béres Csaba polgármester korábban a román sajtónak azt nyilatkozta: az üzem működésbe lépésével a város és a hozzá tartozó falvak közvilágításának és a közintézmények áramfogyasztásának költségét, körülbelül százezer eurót takarítanak meg évente. A bihari kisvárosban és falvaiban jelenleg 1700 lámpaoszloppal biztosítják a közvilágítást.

Környezetbarát energia

A generátorokat működtető biogáz előállításhoz átlagban évi 12 ezer tonna silóra (70 százalék) és állati ürülékre (30 százalék) lesz szükség. Az elektromos áram az országos rendszerbe kerül majd, cserébe az első öt évben kompenzációt kap az üzemet működtető Ecoland Közösségközi Fejlesztési Egyesület, majd az országos rendszerbe jutatott áram árát és megawattonként négy zöld tanúsítványt kapnak.

A projekt másik előnye, hogy körülbelül évi 2600 tonnával csökken a széndioxid-kibocsátás is. A projekt szerint az biomassza-erőmű teljesítménye 548 kilowatt lesz, és várhatóan az átlagosnál több, 5440 tonna állati ürüléket illetve 8800 tonna silót használnak fel az áram előállításhoz. Romániában egyébként kormányhatározattal szabályozzák az évente előállítandó zöldenergia mennyiségét, ezt a tavalyi 11,9 százalékról 12,15 százalékra emelték. Ez a kötelező arány körülbelül 35 lejes megawattonkénti árat jelent a fogyasztóknak.

Többször halasztották

A kizárólag növényi alapanyagok és állati ürüléket hasznosító biogáz-erőműnek a tervein is három éven át dolgoztak a szakemberek, az üzemnek 2015 júliusára kellett volna elkészülnie. A pályázók halasztást kértek, ennek nyomán december 31-ére, majd 2016- február 29-ére módosult az eredeti határidő. A biogáz égése nyomán keletkező gázokat alakítja át a generátor elektromos árammá. A folyamat nagyon egyszerű: az erjesztendő anyagok egy fűtött és hőszigetelt acélbeton-tartályba (fermentorba) kerülnek, ahol 35 és 38 Celsius fok között, levegőtől elzárva erjednek. A folyamathoz szükséges energiát maga a saját technológia biztosítja. A biomasszát baktériumok bontják le és metántartalmú gázt állítanak elő. Ezzel a biogázzal üzemel a blokk-fűtőerőmű, miközben elektromos áramot és hőt termel. A visszamaradó anyagok automatizált módon tárolóba kerülnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?