Csökkent a nyugdíjasok száma Romániában

A második negyedévhez képest mintegy tíz ezerrel, 5,29 millióra csökkent a romániai nyugdíjasok száma a harmadik negyedévben – derült ki a statisztikai hivatal szerdán közzétett közleményéből.

Az adatok szerint az átlagnyugdíj összege 893 lej volt, 0,1 százalékkal nagyobb, mint az előző negyedévben. A vizsgált időszakban ugyanakkor átlagban minden egyes adózó munkavállalóra jutott egy nyugdíjas. Bukarestben öt nyugdíjas jut egy munkavállalóra, ellentétben Giurgiu megyével, ahol 10 adózó polgárnak 17 nyugdíjas havi járulékát kell „kitermelnie”.

A közlemény szerint a fővárosi nyugdíjasok gazdálkodhattak a legtöbb pénzből, Bukarestben ugyanis az átlagnyugdíj 1122 lej, míg  Giurgiu megyében mindössze 711 lej.

Jelenleg a romániai nyugdíjasok 99,9 százalékának az országos nyugdíjpénztár fizeti az illetményét, a fennmaradó 0,1 százaléknak magánbiztosító folyósít nyugdíjat.

A romániai nyugdíjasok 74 százaléka a nyugdíjkorhatár elérése következtében jogosult a havi juttatásra, míg 2 százalék korai vagy részben korai nyugdíjaztatás után kapja a havi járulékot. Garantált szociális nyugdíjat a harmadik negydévben 624 100 személy kapott, ebből 492 200-an állami, míg 131 900-an volt teremelőszövetkezeti tagoknak járó nyugdíjat kapnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?