Leader-akciócsoportok üléseztek Székelyföldért

Épülő Székelyföld Leader-partnerséggel címmel szervezett konferencián egyeztettek csütörtökön a csíkszeredai megyeházán Hargita, Kovászna és Maros megye Leader akciócsoportjainak képviselői. Az értekezleten részt vett a magyar agrár- és vidékfejlesztési államtitkár is.

Eddigi tevékenységükről számoltak be egymásnak a három székely megye Leader-csoportjai, majd szakelőadásokat hallgattak, végül kijelölték a fejlesztési irányt az Épülő Székelyföld elnevezésű konferencián.

Házigazdai köszöntőjében Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke a megyehatárokon átnyúló együttműködések fontosságát hangsúlyozta. Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője Tamás Sándor megyeelnök üzenetét tolmácsolta, aki biztosította a Leader-csapatot, hogy a megyei adminisztráció a jövőben is támogatni fogja őket. Mint az igazgató jelezte, az elmúlt három évben Kovászna megyében a három a Leader-akciócsoport 149 sikeres, önkormányzati, vállalkozói és civil szférából érkező pályázatot bonyolított le – ezeknek, mint mondta, településfejlesztő és gazdaságélénkítő hatásai vannak.

A konferencián előadással is résztvevő Kis Miklós Zsolt, a magyar kormány agrár- és vidékfejlesztési államtitkára a Székelyfölddel közös összefogási perspekívákról elmondta: a Leaderek keretében kialakított nemzetközi partnerségek esetében is előnyben vannak a magyarországi és a székelyföldi csoportok, hiszen a közös nyelv, kultúra révén könnyebben megy az együttgondolkodás, a közös tervezés. 

Előadásában ismertette a magyarországi Leader-támogatásokat, elmondta, a 2014–2020-as EU-s támogatási időszakban több forrás áll rendelkezésre, mint az előző periódusban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a térségek közötti és nemzetközi együttműködésen alapuló projektekre elkülönített keret 1,9 milliárd forint, és várhatóan 2016-ban hirdetik meg a forrásokat a vidéki térségben működő mikro- és kisvállalkozásoknak, közjogi és magánjogi szervezeteknek, illetve magánszemélyeknek, továbbá az irányító hatóság által elismert helyi akciócsoportoknak.

A konferencián Köllő Miklós építész a székely falukép megőrzése kapcsán beszélt a Leader-pályázatokról, figyelmeztetett, hogy az uniós pályázatok miatt sem szabad aprópénzre váltani e sajátos épített örökséget, és szűk határidő miatt rossz tervet vagy gyenge minőségű munkát sem szabad elfogadni.

A konferencia végén, a Leader-akciócsoportok képviselői a 2007–2013-as időszakban tapasztalt problémák alapján javaslatokat fogalmaztak meg a jövőre nézve. Az összeállított lista szerint:

  • közös képzéseket igényelnek az irányító hatóság, a Leader-egyesületek vezetői és alkalmazottjai számára
  • szorgalmazzák az alulról való építkezést, tanulmányút szervezését, szakember felkérését tanácsadásra
  • közbenjárást szeretnének a benyújtott visszaigénylés engedélyezési eljárásának gyorsítására, illetve a bankoknál gyors, egy-két hónapra szóló kölcsönre
  • szükségesnek látják a helyi és megyei tanácstól tagdíj befizetését a kistérségi társulásokon keresztül, a tanácsok segítségét pályázatok és stratégiák írásában, tanulmányutak szervezésében, fordításokban, jó gyakorlatok összekapcsolását, közös megjelenést, egymás népszerűsítését
  • gyakoribb találkozókat szorgalmaztak a Leader-akciócsoportok képviselői között
  • kérik a faluképvédelem terén az építési szaktanácsadó-bizottság működésének támogatását
  • szorgalmazzák a közös székelyföldi módszertan elkészítését, építészeti minimális követelményeket, valamint a Leader gazdaságfejlesztő szerepének kiemelését.

Hargita megyéből a Csík Leader, a G10, a Homoród-Rika-Küküllő, a Sóvidék-Hegyalja; Kovászna megyéből az Alutus Régió Egyesület és az Angustia egyesület; Maros megyéből a Marosmenti Leader Egyesület, a Nyárádmente Leader Egyesület, valamint a Kis-Küküllő Leader képviselete vett részt a csütörtöki értekezleten. 

Kapcsolódók

Kimaradt?