Kevés az utunk, még kevesebb a benzinkutunk

A fejletlen úthálózat és az alacsony életszínvonal miatt a földrész legkevesebb üzemanyagtöltő állomással rendelkező országai közé tartozunk.

Bár nagy iramban szaporodnak idehaza a benzinkutak, olyannyira, hogy az lehet a benyomásunk, már-már túl sok van belőlük, Románia ellátottsága messze elmarad az európai átlag mögött. A CBRE ingatlanfejlesztési tanácsadó cég közelmúltban elkészült tanulmánya szerint Európában, Törökországot is beleértve, több mint 120 ezer üzemanyagtöltő állomás működik. Romániában 1 957 kútnál tankolhatnak az autósok,  ami a kontinens teljes állományának kb. 1,7 százaléka. Ez roppant alacsony arány, figyelembe véve, hogy 238 ezer négyzetkilométeres területe alapján Románia az EU kilencedik legnagyobb országa.

A tankolni akaró autósok Olaszországban kell a legkevesebbet keresgéljenek, ott ugyanis, a CBRE adatai szerint 20 730 benzinkút van. A második helyen Németország áll 14 272, a harmadikon pedig Törökország 12 601 kúttal. Az, hogy a hazai hálózat mennyire fejletlen, leginkább abból tűnik ki, hogy lényegesen kisebb államokban is, mint például Ausztria (83 ezer  km², 8,5 millió lakos), Bulgária (110 ezer  km², 7,2 millió lakos) és Csehország (78 ezer km², 10 millió lakos)  jóval több töltőállomás van, 2 640, 2.994, illetve 3 757.

A miénknél Magyarország is sokkal sűrűbb, 1 591 egységből álló töltőállomás hálózattal rendelkezik, annak ellenére, hogy területe csupán 40 százaléka Románia kiterjedésének. A tanulmány szerzői szerint a benzinkutak száma egy adott országban több tényezőtől függ, melyek közül a legfontosabbak a terület nagysága, a lakosság száma, az életszínvonal, illetve ebből kifolyólag a személyautók száma és az úthálózat fejlettsége. Utóbbi kritériumok tekintetében Románia a sereghajtók közé tartozik a kontinensen.

Idehaza a piaci erőviszonyok eléggé kiegyenlítettek, a legnagyobb szereplőnek számító OMV Petrom a kutak 28 százalékát bírja. A piaci koncentráció Spanyolországban és Franciaországban a legnagyobb, előbbiben a Repsol piaci részesedése 35, utóbbiban a Totalé 33 százalék. A másik véglet Lengyelország, ahol a piacvezető PKN Orlen a töltőállomások 9 százalékával rendelkezik. Magyarországon a MOL működteti a legtöbb kutat, a magyar multi a piac 23 százalékát ellenőrzi.

A hazai piac nem csak mennyiségileg van lemaradva Európától. Külföldön az üzemanyag forgalmazó vállalatok egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a járulékos szolgáltatásoknak. Csehországban két áruházlánc, a Billa és a Tesco is működtet szupermarketeket benzinkutak keretében, Magyarországon pedig a Spar kezdett hasonló együttműködést az OMV-vel. Magyarországon ugyanakkor az Auchan nyit egyre több benzinkutat hipermaketjei szomszédságában. Dániában postahivatalok üzemelnek a benzinkutakkal egy fedél alatt. Terjedőben van a töltőállomások és gyorséttermek együttélése is, Bulgáriában McDonald’s-nak, a KFC-nek és a Burger Kingnek is vannak ilyen egységei.    

Kimaradt?