Csalt a Volkswagen: nagyot zuhant a részvények ára

Húsz százalékos veszteség alig pár óra alatt a tőzsdén - ez az első nap részmérlege az után, hogy egy nagy botrányba keveredett a német autóóriás.

Hatalmas zuhanással indították a napot a Volkswagen autógyár részvényei, miután a hétvégén nagy botrány robbant ki több modelljével kapcsolatban.

A Volkswagennek közel félmillió autót kell visszahívnia, miután kiderült, hogy olyan szoftverrel szerelte fel négyhengeres Volkswagen és Audi dízeljárműveit, amelyek csak a környezetvédelmi ellenőrzések során produkálnak megfelelő eredményt, a hétköznapokban viszont a megengedettnél akár negyvenszer több káros anyagot eregetnek a levegőbe.

Az autóóriás részvényei a hétfői tőzsdenyitás után fél órával 16 százalékos mínuszban voltak, dél körül pedig már több mint 20 százalékkal csökkent a részvény ára.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) pénteken közölte: a német gyártó olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járművébe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások.

Az EPA szerint az amerikai tisztalevegő-törvény előírásait a 2009 és 2014 között gyártott dízel Volkswagen Jetták, bogarak és Golfok, a 2014-es és 2015-ös Volkswagen Passatok, valamint a 2009 és 2015 között gyártott Audi A3-asok sértik meg. Ezek a típusok a megengedett mértéket akár 40-szer meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogénoxidokat, amelyek súlyosbítják az asztmát és más légúti betegségeket.

Az ügyben Kalifornia állam is vizsgálatot indított. A Volkswagen közölte, hogy együttműködik a vizsgálatokkal, de részletes kommentárba nem bocsátkozott.

Az amerikai tisztalevegő-törvény értelmében a rendelkezéseket megsértő gyártó gépkocsinként akár 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, így a Volkswagenre kiszabandó bírság elméletileg elérheti a 18 milliárd dollárt. A Volkswagen amerikai eladásainak mintegy ötöde dízelüzemű jármű.

Az EPA szerint az érintett gépjárművek vezetés szempontjából biztonságosak, a tulajdonosoknak nem kell azonnali lépéseket tenniük, ám az ügynökség meg fogja követelni a Volkswagentől, hogy térítésmentesen hajtsa végre a szükséges javításokat. Ez tömeges visszahívást vetít előre.

AZ EPA szerint a Volkswagenekben és az Audikban egy „kifinomult” algoritmus észleli, ha az autók kibocsátás-teljesítményét tesztelik, és ilyenkor kibocsátást csökkentő módba kapcsol.   

Kimaradt?