Tovább csökkentek az élelmiszerárak Romániában

Tovább csökkentek Romániában a fogyasztói árak augusztusban, amikor az előző évi árszintnél 1,9 százalékkal, a júliusinál pedig 0,5 százalékkal adták olcsóbban termékeiket a kereskedők - derült ki a statisztikai intézet csütörtöki jelentéséből.

Az infláció júniusban fordult negatív tartományba, amikor a kormány valamennyi élelmiszerre és alkoholmentes italra kiterjesztette a 9 százalékos kedvezményes áfát. Az általános forgalmi adó jelenleg 24 százalékos.

A mínusz 1,9 százalékos éves infláció újabb történelmi mélypontnak számít a rendszerváltozás óta, miután júniusban 1,6, júliusban pedig 1,7 százalékos negatív inflációt regisztráltak havi összevetésben.

Éves összevetésben az élelmiszerek lettek jelentősen olcsóbbak, amelyekért 7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint tavaly, míg az egyéb termékek 0,8 százalékkal drágultak, a szolgáltatások pedig 2 százalékkal kerültek többe.

Havi összehasonlításban az élelmiszerárak már csak 0,8 százalékot csökkentek júliushoz képest, ugyanakkor az egyéb termékek - amelyeknél csak januártól lesz négy százalékpontos áfacsökkenés - árai is csökkenni kezdtek (0,5 százalékkal júliushoz képest), a szolgáltatások ára pedig stabil maradt.

Negatív tartományban az infláció

A nemzeti bank augusztusban lefelé módosította az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, eszerint a fogyasztói árindex az idei év végéig negatív tartományban marad. A jegybank szerint az idén év végén az árak éves csökkenése 0,3 százalék lesz. Korábban 0,2 százalékos árindex-növekedést jeleztek.

Jövőre a fogyasztói árindex a központi bank előrejelzése szerint visszakerül a pozitív tartományba, így 2016-ban 0,7 százalékos éves inflációra számítanak Romániában, ami 1,2 százalékponttal alacsonyabb a korábban jelzettnél.

Mugur Iărescu, a jegybank kormányzója az inflációs várakozás kiigazításakor úgy nyilatkozott: bár három egymást követő negyedévben is várhatóan negatív tartományban lesz az infláció, nem fenyegeti „deflációs-veszély” a gazdaságot, mert az árcsökkenést nem a kereslet visszaesése, hanem az áfacsökkenés okozza.          

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?