Románia is megszenvedheti a Kínából kiinduló tőzsdepánik hatásait

Romániába is alaposan begyűrűzött a világon végigsöprő tőzsdei pánikhullám. A Bukaresti Értéktőzsdén látványosan csökkent több vezető cég részvényeinek ára: a Transilvania Banké 10, a Petromé 9, a BRD-é 5 százalékkal – írta hétfő este a Gândul.

A portál román gazdasági elemzőket is megszólaltatott, akik szerint nem kizárt, hogy elhúzódó pénzügyi válság következik, amely Romániára is kihat. Daniel Dăianu volt pénzügyminiszter arról beszélt: viszonylagos makrogazdazdasági stabilitása miatt az ország közvetlen kitettsége nem nagy, ám ha Európa recesszió elé néz, ennek hatásai alól Románia sem menekülhet.

A jeles közgazdász ezért arra figyelmeztet, kár lenne felelőtlen intézkedésekkel megbontani ezt a makrogazdazdasági egyensúlyt. Dăianu ezzel az új adótörvénykönyvre és a közszférában tervezett fizetésemelésekre utalt.

A Bukaresti Értéktőzsde volt vezérigazgatója, Valentin Ionescu azt mondta: a legsötétebb forgatókönyv szerint mindenünnen, tehát Romániából is menekülni fognak a befektetők. „Ennek következményeként csökkennek a közvetlen tőkebefektetések, nőni fog a folyó fizetési mérleg hiánya, a kormány pedig drágábban fogja finanszírozni a költségvetési hiányt” – magyarázta a szakember.

Újabb nagy pénzügyi krízis nyitánya?

A hétfői pánikhullámról beszámoló hvg.hu szerint az is lehet, hogy egy újabb nagy pénzügyi krízis nyitányát látjuk. A Kína-pánikként elhíresülő eladási roham hétfőn mindenütt elképesztő veszteségeket okozott a tőzsdéken: aki adja-veszi a részvényeket, attól retteg, hogy nagy a baj a kínai gazdaságban, annak növekedése vészesen lassul, és olyan gazdasági örvénybe csúszik, amiből nem biztos, hogy fel fog épülni.

Hétfőn százmilliárd dollárok tűntek el a legnagyobb cégek részvényértékéből pár óra leforgása alatt. Az ázsiai tőzsdék 4-5 százalékos mínuszokkal zárták a fekete hétfőt, az olajár pedig hatéves mélypontra, hordónként 40 dollár alá esett. A zuhanásba még durvább mínuszokkal kapcsolódtak be az európai tőzsdék. Már a nyitás is durva veszteségeket mutatott, majd még mélyebbre esett minden az európai idő szerint délután fél négykor nyitó New York-i tőzsde zuhanása miatt – írja a magyarországi portál.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?