Csökkentenék a csapvízre kiszabott áfát

A PSD-ben szóba került, hogy csökkenjen a csapvíz áfája a lakosságra nézve, de csakis családonkénti havi legalább 5 köbméteres fogyasztás esetében – jelentette ki hétfőn Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, rámutatva, a költségvetés helyzete szerint idén ősszel be is lehetne vezetni az intézkedést.

Teodorovici a PSD Országos Állandó Vezetőségének ülése után hangsúlyozta, az intézkedés nyomán a családok havonta kevesebb közköltséget fizetnének, mivel az elfogyasztott víz olcsóbb lesz az áfacsökkentés után. Hozzátette azonban, hogy az intézkedés kizárólag a lakosságra vonatkozna, és csak akkor, ha a fogyasztás eléri az 5 köbmétert.

A PSD több tagja a párt Országos Állandó Vezetőségének ülésén felvetette, hogy a csapvíz esetében is csökkentenie kellene a kormánynak 9 százalékra az áfát. Victor Ponta kormányfő felkérte a környezetvédelmi és a pénzügyminisztert, hogy jövő héten mutassa be a PSD-nek a hatástanulmányt erre vonatkozóan, hangsúlyozva: tudni akarja előbb, hogy ki(k)re vonatkozna egy ilyen intézkedés, és mennyibe kerülne ez az államnak.

Ponta kifejtette ugyanakkor, hogy ezt az intézkedést nem lehetne június elsejétől bevezetni, amikor hatályba lép az áfacsökkentés az élelmiszerekre vonatkozóan.

Kimaradt?