Ezek most Románia sztrádaépítési prioritásai

Az ötödik a Bors-Berettyószéplak-Kolozsvár (Magyarnádas) autópálya a következő 5-7 évre tervezett sztrádaépítések prioritási listáján – derült ki abból a dokumentumból, amelyet a kormány átküldött az Európai Bizottságnak jóváhagyásra.

Mit ismert, a kormány nemrég véglegesítette a 2020-ig terjedő közúti infrastruktúra-fejlesztési stratégiát (master plan). Mivel a munkálatokat részben az EU finanszírozza, Brüsszel egyik elvárása, hogy a Bukarest készítsen prioritási listát a sztrádaépítésekről. Korábban erre javaslatokat is tett az Európai Bizottság, amelyeket a kormány a most átküldött dokumentumban figyelembe vett.

A Hotnews által ismertetett dokumentum szerint Bukarest a legsürgősebbnek a Nagyszeben-Pitești autópálya megépítését tekinti az következő 5-7 évben. Ennek hátterében az állhat, hogy korábban a romániai Dacia-üzem igazgatója azt mondta: a Renault csoport kivonul Romániából, ha ez a sztráda nem készül el 2020-ig.

A második a listán a Bákó-Pașcani, a harmadik a Nagyszeben-Brassó, a negyedik a Brassó-Ploiești autópálya. A Bechtel által korábban félbehagyott észak-erdélyi autópálya Bors és Magyarnádas közötti szakasza az ötödik helyre került.

A kormány elkészítette a gyorsforgalmi utak megépítésének prioritási listáját is. Romániának a következő években mintegy 7 milliárd eurós kölcsönre van szüksége ahhoz, hogy ki tudja fizetni a sztrádaépítéseket finanszírozó uniós források megpályázásához szükséges önrészt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?