Semmibe vezető utak a magyar-román határon

A pusztában folytatódó vagy betontömbbel lezárt utakat építettek uniós milliárdokból a magyar-román határon. A magyar oldalon az útépítési tenderekkel a kormányváltás óta szárnyaló Duna Aszfalt Kft. nyert nagyot – írja az Átlátszó.

Semmibe vezető utak építésére költött el legkevesebb 7, más becslések szerint 16 milliárd uniós forintot a magyar-román határon a két szomszédos ország – írja az Átlátszó. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programban (HURO) épített utak értelme és haszna erősen megkérdőjelezhető. A magyar oldalon az útépítési tenderekkel a kormányváltás óta szárnyaló Duna Aszfalt Kft. nyert nagyot, ez a cég kapta a legtöbb pénzt a programból.

A program fő célja a határ menti térségek közös fejlesztése volt. A megvalósításra 64,5 milliárd forintot (215 millió eurót) kapott a két ország az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERDF). A projektekbe a magyar és a román partnereknek is be kellett szállni, a magyarországi partnerekre 5 százalékos, a romániai partnerekre pedig 2 százalékos önerő hárult. 

A portál megnézte a helyszínen a projektek egy részét, és megdöbbentő állapotokat találtak. Az egyik megállójuk egy román cég által épített pocsaji út volt, amely a helyi romatelep lepusztult házaitól indult. Az úton csak pár percet lehet haladni, mert egyszer csak elfogy, pontosabban egy járhatatlan pusztában folytatódik.

A pocsajihoz hasonlóan zsákutca Dénesmajoron is az az út, amit a HURO keretében a Duna Aszfalt Kft. épített meg. Itt az út végén nem a puszta következett, hanem egy, az út lezárását jelző, betonból készült sorompó-féleség. Eleken a Duna Aszfalt és a Swietelsky közösen épített utakat, melyek közül az egyik szintén zsákutca – a végében a betontömb mellett két rendőrrel, akik arra kaptak utasítást, hogy ellenőrizzenek mindenkit, aki arra jár.

A határ másik oldalán, a román partnereknél ugyanezt találták. Ez a három projekt összesen 3,7 milliárd forint (12,6 millió euró) uniós támogatásban részesült, teljes költségvetésük 4,4 milliárd forint (14,7 millió euró) volt. Ezért cserébe megépült hat, teljesen használhatatlan út.

De ez csak jéghegy csúcsa, bőven voltak még hasonló beruházások.

Kimaradt?