Ezt írta Bill Gates a 40 éves Microsoft dolgozóinak

1975-ben április 4-én Bill Gates és Paul Allen elindítottak egy kis céget, melyet Microsoftnak neveztek el. Azóta Gates a világ legtehetősebb embere lett és visszavonult a cégtől. A cég születésnapja alkalmából egy nyílt levélben szólt az alkalmazottakhoz - írja az ITMozaik.

Gates a cég születésnapja alkalmából egy nyílt levélben szólt az alkalmazottakhoz. A levelet Twitteren Amit Choudhary tette közzé, melynek hitelességét azóta megerősítették. A levélben Gates mesél arról, hogy Allennel közös céljuk még régen az volt, hogy minden háztartásba számítógép kerüljön, melynek megvalósításában a Microsoftnak végül igen nagy szerep jutott, így roppant büszke eddigi teljesítményükre. Másfelől azonban a jövő kihívásaira is felhívja figyelmet, melyek Nadella vezetése alatt fogják elérni a céget a fejlődő technológiák miatt.

A köszönetnyilvánításból kiderül, hogy Gates még jó pár hasonló évtizedben reménykedik, melyek során a Microsoft nem csak megtartani, de tovább is képes kiterjeszteni befolyását.

Tavaly, amikor Satya Nadella vette át Ballmertől a vezérigazgatói széket, Gates ismét nagyobb szerepet vállalt a Microsoftnál. Elmondása szerint nagyjából ideje harmadát használja arra, hogy a Microsoft dolgozóinak adjon tanácsokat az új termékek kérdéseiben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?