Bemutatta okosóráját az Apple

Az amerikai Apple bemutatta hétfőn legújabb mobil elektronikus eszközét, egy okosórát, amely április 24-étől lesz megvásárolható.

A számtalan alkalmazást kínáló okosórát először néhány országban kezdik el árusítani, így az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Japánban, Nagy-Britanniában, valamint Hongkongban.

Az okosóra lehetővé teszi egyebek között a telefonhívások indítását és fogadását, zenehallgatást, az elektronikus posta ellenőrzését, szöveges üzenetek küldését és fogadását, valamint használója fizikai állapotának ellenőrzését is. Feltöltés nélkül 18 órán keresztül lehet használni. Az Apple okosórájának háromféle modellje lesz, a kezdő ár 349 dollár (mintegy 1435 lej), míg a legdrágább luxusmodell 10 ezer dollárba (41130 lejbe) fog kerülni.

Az Apple hétfőn bemutatta hordozható számítógépének, a MacBooknak új változatát is, amely vékonyabb a korábbi MacBook Air-modelleknél. Emellett jelezte, hogy 30 százalékkal 69 dollárra csökkentik az Apple TV árát.

Az Apple több mint 700 millió darabot adott el legújabb mobiltelefonja, az iPhone 6 különböző modelljeiből tavaly szeptemberi piacra dobásuk óta.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?