Jelentősen csökkent a munkanélküliek aránya (INFOGRAFIKA)

Tavaly decemberben a munkanélküliség 6,4 százalékos volt itthon a 15-74 évesek körében, 0,6 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – olvasható az Országos Statisztikai Intézet felmérésében.

A felmérések szerint a 15-74 év közötti munkanélküli lakosság száma 604 ezer volt tavaly decemberben, míg 2013 utolsó hónapjában 649 ezret mértek. Az alábbi ábrán azt mutatjuk meg, hogyan változott 2013 és 2014 decembere között a 15-74 és 25-74 éves munkanélküliek aránya az országban. Mint látható, lassan, de fokozatosan javult a helyzet, elsősorban az év utolsó két hónapjában:

Az alábbi ábráról kiolvasható, hogy a legalacsonyabb munkanélküliségi mutatókat a 25-75 év közti nők esetén mértek egész évben, a mutatók nem emelkedtek öt százalék fölé. A 15-74 év közti férfiaknál az év közepéig körülbelül két százalékkal több munkanélküléit regisztálrak, ez 2014 második felében változott, pozitív irányba. Látható, hogy a nők helyzete nagyobb stabilitást mutatott, a férfiak esetén pedig jelentős javulás mutatkozott az utolsó hónapokban:

(Címlapi fotónk forrása: jurnaluldebuzau.ro)

Kimaradt?