Négy napig tart Davosban a 45. Világgazdasági Fórum

A svájci Davosban szerdán megkezdődik a 45. Világgazdasági Fórum, amelyen a világgazdasági helyzet mellett a párizsi merényletek, a Boko Haram Nigériában elkövetett bűnei és az Ukrajnában dúló háború is napirenden lesz.

A négynapos, szombat estig tartó rendezvénysorozaton a politika, a civil társadalom és az üzleti élet nagyjából 2500 döntéshozója vesz részt több mint 140 ország képviseletében. Davosban háromezer katona és rengeteg rendőr gondoskodik a vendégek biztonságáról.

Négy fő téma, a válság és együttműködés, növekedés és stabilitás, innováció és ipar, valamint a társadalom és biztonság köré szerveződik a fórum. Összesen 280 tanácskozást tartanak. Ebből több mint százhúsz élőben is nyomon követhető az interneten, több akár hét nyelven is elérhető lesz.

Davosba több mint háromszáz magas rangú politikust várnak: a negyven állam-, illetve kormányfő között ott lesz Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia és Petro Porosenko ukrán elnök (bár ő hamarabb hazamegy a kelet-ukrajnai helyzet súlyosbodása miatt), valamint Li Ko-csiang kínai, Matteo Renzi olasz, Ahmet Davutoglu török, Hajder al-Abádi iraki kormányfő vagy éppen II. Abdalláh jordán király. 

A gazdasági és üzleti élet nagyjából 1500 képviselője között ott lesz például Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, több központi bank elnöke, Jack Ma, a világ legnagyobb internetes kereskedelmi vállalatának tartott Alibaba alapítója és Bill Gates, a Microsoft informatikai óriásvállalat alapítója.

A davosi tanácskozást egy azonos nevű svájci nonprofit alapítvány, a Világgazdasági Fórum szervezi.

Kimaradt?