Fidesz: ragaszkodunk a szabad pálinkafőzéshez

A Fidesz ragaszkodik a szabad pálinkafőzéshez, ezért azt várja a májusban megalakuló új kormánytól, hogy találja meg a megfelelő jogi megoldást a hungarikumok megvédésére - közölte a kormánypárt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Hoppál Péter felháborítónak nevezte az Európai Unió bíróságának múlt csütörtöki ítéletét, amelyben azt állapította meg, hogy ellentétes az uniós joggal a házi pálinkafőzés adómentességére vonatkozó magyar szabályozás.

"Ha kell, törvényt is alkotunk a pálinka védelmében" - jelentette ki erre válaszul a Fidesz szóvivője, hangsúlyozva: "a magyar pálinka a kultúránk része, elválaszthatatlan a hagyományainktól". A cél az, hogy a magyar pálinka az ország "agrárvezérterméke", világmárka legyen - tette hozzá.

Hoppál Péter szerint az EU bíróságának döntése legalább olyan ostoba, a nemzeti érdekeket semmibe vevő és életszerűtlen, mint a magyar akáccal kapcsolatos uniós álláspont. Ugyanis "az EU elkezdte üldözni a magyar akácfát" is, miközben a hazai faállomány egyharmada akác, a kiváló magyar méz felét is ezek a fák adják. A Fidesz azonban ebben az ügyben is kiáll a nemzeti értékekért, így már májusban hungarikummá nyilváníthatják az akácot és az akácmézet, ami megnyugtató védelmet ad - mondta.

A Fidesz azt várja a májusban megalakuló új kabinettől, hogy ha kell, "menjen el akár a falig is" a nemzeti érdekek, a hungarikumok védelme érdekében - közölte a szóvivő.

A Fidesz-KDNP a májusi európai parlamenti (EP-) választáson induló jelöltjeit is arra bátorította, álljanak ki a magyar értékekért, érdekekért, amit mindannyian vállaltak - mondta, úgy fogalmazva: "nem kérünk több jogot Magyarországnak és a magyar ügyeknek, mint bármelyik más tagállam, de ami jár nekünk, ahhoz ragaszkodunk".

Hoppál Péter megjegyezte, a szocialisták azonnal "örömködtek" azon, hogy "elmeszelték" a magyar pálinkát az EU-ban, ami mutatja, a baloldal Magyarországon és Brüsszelben is képes a magyar érdekekkel szembefordulni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?