Csődvédelmet kért az egyik legolvasottabb román napilap

Fizetésképtelenség megállapítását kérte a bíróságtól az Evenimentul Zilei napilap és a Capital hetilap kiadója a múlt héten – közölte a Mediafax román hírügynökség hétfőn. Az Evenimentul Zileit 1992-ben alapították és még abban az évben elérte a 850 ezres példányszámot, amely azóta folyamatosan csökken. Jelenleg 100 ezer példányban jelenik meg.

A Capital 1992 óta jelenik meg, és 2007-ben érte el a legmagasabb példányszámot: 34 ezret. Virgil Munteanu, a kiadó ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a román sajtótermékek terjesztésében kialakult válság az oka annak, hogy az Evenimentul és Capital Kiadó csődvédelmet kért.

Munteanu kiemelte: a kiadó adótartozásait az utóbbi időben 3 millió lejjel sikerült csökkenteni, és hozzátette, hogy tovább zsugorodna a tartozás mértéke, ha a cég kinnlevőségeit sikerülne behajtani. „Bízunk abban, hogy hitelezőink elfogadják az átszervezési tervünket” – mondta az ügyvezető.

Virgil Munteanu szerint az Evenimentul és Capital Kiadó az utóbbi három félévet pozitív mérleggel zárta. Kifejtette, hogy bár a strukturális átalakítások végrehajtása a kinevezett csődbiztos hatáskörébe tartozik, nem lesznek létszámleépítések és a lapok megjelenése sem fog változni.

Az Evenimentul Zilei napilapot, valamint a Capital folyóiratot 2010-ben vette át az Evenimentul és Capital Kiadó Kft. a multinacionális Ringier Kiadó romániai leányvállalatától. Az Evenimentul és Capital Kiadó Kft.-t 2010. január 25-én vették nyilvántartásba a bukaresti cégjegyzékben.

Kimaradt?