Ellenőrzik a Schweighofer rétyi munkatelepének engedélyezését

A Greenpeace panasza nyomán a Környezetvédelmi Minisztérium bizottsága ellenőrzi a Schweighofer rétyi fűrészüzemének engedélyezését. A minisztériumi bizottság hétfőn érkezik a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatalhoz, hogy megvizsgálja, betartottak-e minden törvényes előírást az osztrák vállalkozó számára kiállított építkezési engedély kibocsátásakor.

Gheorghe Neagu a háromszéki környezetvédelmi hivatal igazgatója a sajtónak kifejtette: félelem nélkül várja az ellenőrök érkezését, de meggyőződése, hogy nem találnak hibát, mivel minden engedélyt törvény szerint bocsátottak ki. „Nem vettünk el csúszópénzt senkitől, az egész folyamat törvényesen zajlott”, mondta Neagu. Hozzátette: az építkezési engedély kizárólag a Rétyre tervezett fűrésztelep megépítéséről szól, következik, hogy az osztrák vállalkozó egy újabb kérést nyújtson be a gyár mellé építendő hőközpont környezetvédelmi engedélyezéséhez. Ennek a hőközpontnak a környezetvédelmi hatásait külön elemzik, az nem függ össze a gyár építésével, mondta az igazgató.

Mint arról beszámoltunk, Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor korábban kifejtette: nem létezik olyan törvényes követelmény, amelynek a Holzindustrie Schweighofer ne tett volna eleget. Több mint 40 szakmai engedélyt szerzett be a fűrészüzem felépítéséhez, így ha valamilyen mondvacsinált okkal megtagadták volna az építkezési engedély megadását, akkor az osztrák vállalkozó jogi úton érvényesítette volna igazát.

A világ legnagyobb környezetvédő szervezete, a Greenpeace hétfőn közölte, hogy a január 15-én benyújtott panaszuk nyomán a Környezetvédelmi Minisztérium ellenőrzést rendelt el. A környezetvédő civilek szerint az engedélyezési eljárás során történtek rendellenességek, ugyanakkor azt is kérték a szaktárcától, hogy váltsa le Gheorghe Neagu igazgatót, aki szerint évi egy millió fa kivágása nincs hatása a környezetre. A Greenpeace rámutat, hogy az igazgató menesztése érdekében szervezett kampányukhoz 3000 személy csatlakozott, ennyien írták alá beadványukat.

Emellett a Schweighofer beruházást ellenző Indigó csoport nevű társadalmi szerveződés is szervezett tiltakozó akciókat. Toró Attila az Indigó csoport képviselője szerint azért aggódnak, mert szerintük a gyár súlyosan veszélyezteti a környezetét, tevékenysége erdőirtáshoz vezethet, csődbe viszi a térség faipari kisvállalkozásait, illetve veszélyezteti a közeli Rétyi-nyír természetvédelmi területet és rossz hatással lesz a turizmusra.

Mint ismert a Holzindustrie Schweighofer cég tavaly márciusban jelentette be, hogy 150 millió eurót készül befektetni a háromszéki Réty településen létesítendő fűrészüzemébe, amely ígéretek szerint 650 személyt foglalkoztatna. Gerald Schweighofer cégtulajdonos szerint a 70 hektáron épülő háromszéki üzem 2014-ben kezdi el működését, éves feldolgozó kapacitása 800 000 köbméter lesz. A termelt fűrészáru 70%-át tovább feldolgozzák. Az új üzemben termelt fűrészáru 80%-át exportálják, a ragasztott fatermék az ázsiai piacra kerül, de a hazai piacon is tervezik értékesíteni termékeiket.

Kapcsolódók

Kimaradt?