Irgalmatlanul megbüntették a francia Google-t

A francia adatvédelmi hatóság a maximálisan kiszabható 150 ezer eurós pénzbírsággal sújtotta a Google-t, mert az amerikai informatikai óriáscég máig sem változtatott a francia törvényeknek megfelelően a felhasználók adatainak kezelésén.

A Nemzeti Informatikai és Szabadságjogi Bizottság (CNIL) a bírság mellett azt is elrendelte, hogy a Google France nyolc napon belül jelentessen meg egy közleményt a kezdőlapján (google.fr), amelyben tájékoztatja a felhasználókat a hatóság döntéséről. A határozat értelmében a tájékoztatásnak legalább 48 órán keresztül elérhetőnek kell lennie.

A CNIL szeptemberben jelentette be, hogy Franciaország meg fogja indítani az eljárást a Google ellen, miután a hatóság korábban három hónapos határidőt szabott meg a vállalatnak, hogy változtasson adatkezelési politikáján, ezt azonban az amerikai cég nem tartotta tiszteletben. A hatóság eredetileg azt kérte a Google-tól, hogy számoljon el azzal, mit csinál a felhasználóktól begyűjtött adattömeggel, illetve közölje, hogy mennyi ideig őrzi az adatokat.

A CNIL vezető szerepet játszik az európai vizsgálatokban azóta, hogy a Google 2012 márciusában egyesítette hatvan különböző alkalmazásának adatvédelmi szabályzatát és hozzálátott, hogy egyesítse felhasználóinak összes adatát, keletkezzenek azok akár a YouTube videomegosztó portálon, akár a Gmail levelező programban vagy a Google+ közösségi hálón. A Google nem hagyott választási lehetőséget felhasználóinak.

A nemzeti adatvédelmi intézmények Európában közös vizsgálatot kezdtek az ügyben, és tavaly februárig haladékot adtak az óriáscégnek arra, hogy maga javasoljon változtatásokat, a vállalat azonban semmit sem változtatott. A Google közben több találkozót is folytatott a különböző adatvédelmi szervezetekkel, és mindvégig azzal érvelt, hogy egységesített adatvédelmi szabályzata a felhasználók számára könnyebben megérthető.

Kimaradt?