Büdzsé: 80 módosító indítványt nyújtott be az RMDSZ

A csütörtök délután határidőig összesen nyolcvan módosító javaslatot nyújtott be az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója a költségvetési törvényhez – közölte a maszol.ro-val Erdei-Dolóczki István képviselő.

A politikus tájékoztatása szerint indítványaik javarészt elvi jellegűek. Példaként említtette, hogy a községi és megyei utak fenntartására szánt összegek nem elegendőek, ezért ennek a tételnek 40 százalékos emelését kérték országos szinten, amit a jogszabályoknak megfelelően arányosan le lehet majd osztani megyékre.

A képviselő fontosnak tartotta, hogy a fogyatékkal élők mellé rendelt ápolók fizetései egész évre biztosítva legyenek. „A társadalombiztosítási költségvetés esetén megpróbáljuk kiiktatni azokat az előírásokat, amelyek különböző gazdaságélénkítő intézkedések alkalmazását megakadályozhatják” – magyarázta. Példaként elmondta: a munkanélkülieket alkalmazó vállalkozó mentesülhet az alkalmazott után fizetendő társadalombiztosítási járulékok kifizetése alól. „Számomra érthetetlen, hogy ennek az alkalmazását miért függesztették fel ideiglenesen, hiszen az állam akkor is jobban jár, hiszen ha a munkaadó nem fizet 5,2 százalékos társadalombiztosítási járulékot, ez ugyanis még mindig olcsóbb, mint folyósítani a munkanélküli segélyt” – részletezte.

Jogszerűtlen a büdzsé elfogadása

Az RMDSZ képviselője hangsúlyozta: a költségvetési törvényt mindössze a decentralizációs törvénycsomag elfogadása után lett volna szabad kidolgozni, ez esetben ugyanis figyelembe vehették volna, hogy bizonyos intézmények már nem központi, hanem a megyei vagy a helyi közigazgatáshoz tartoznak. Magyarázata szerint a kormány mulasztásos törvénysértést követett el azzal, hogy több hetes késéssel küldte a parlament elé a büdzsé tervezetét, ezzel párhuzamosan pedig felelősséget vállalt a decentralizációs törvénycsomagért, a költségvetést ugyanis az átalakított közigazgatási intézményekhez kellett volna idomítani.

„A költségvetést elfogadjuk ebben a formában, miközben nyilvánvaló, hogy a jogszabály nem vesz tudomást arról, hogy bizonyos intézmények lekerültek más közigazgatási intézmények hatáskörébe. Ennek következtében később már költségvetés-kiegészítést kellene eszközölni, azonban a szabályozás a költségvetés elfogadását követő hat hónapban ezt tiltja” – magyarázta. Az RMDSZ képviselője elmondta: rohamtempóval dolgoznak a költségvetési törvényen, így akár az is elképzelhető, hogy két-három héten belül megszületik az ország jövő évi büdzséje. „Nincs kizárva, hogy hamarabb lesz költségvetésünk mint decentralizációs törvényünk, azonban attól tartok, hogy ez alkotmányossági aggályokat is felvethet” – magyarázta Erdei-Dolóczki István.

Kapcsolódók

Kimaradt?